Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Heti online sajtófigyelő 2018.02.16-02.23.

 
Akik komolyan vették az esküt
Publikálás dátuma: 2018. február 23.

Fiatalos, kedves házaspár fogadott a Bajza utcában, amikor a Házasság hete apropóján a tartós párkapcsolat fontosságáról, megtarthatóságáról érdeklődtem. Makány Nándor és felesége, Marika néni már több mint ötven esztendeje kötötték egybe életüket. Öt évtized nem kevés idő, egymás iránti szeretetük mégis töretlen. Azt, hogy mi a tartós kapcsolat titka, így összegezték: – Mindig, minden körülmények között megbízni a másikban. Féltékenység kizárva, mert az megrontja a kapcsolatot. Szerencsére nálunk ilyen soha nem fordult elő. Megbecsülés, szeretet, bizalom, ezek nélkülözhetetlenek a hosszú együttlét során. Emellett kell az akarat is, hogy minden körülmények között kitartok a párom mellett.

Állásajánlatok
Publikálás dátuma: 2018. február 23.

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kiskunfélegyházi Járási Hivatal Járási Munkaügyi Kirendeltségének legfrissebb állásajánlatai az alábbiakban olvashatók. További információ a Kiskunfélegyházi Járási Munkaügyi Kirendeltség címén kérhető: 6100 Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4-5., Tel.: 76/795-065.

Ismerkedj meg a fotózás rejtelmeivel
Publikálás dátuma: 2018. február 23.

A fotóiskola immár második éve azzal a céllal kerül megrendezésre, hogy a jelentkezőknek segítsen megismerkedni a fotográfia alapjaival, a digitális képalkotó eszközök tulajdonságaival és kezelésével, valamint a digitális képek utófeldolgozásának folyamataival. Segít eligazodni a rohamosan fejlődő technika újításaiban, valamint gyakorlati praktikákat nyújt képeink látványosabbá, jobbá tételéhez. Betekintést nyújt a fotográfia egyes szakterületeibe.

Játszanak, hogy fejlődjenek
Publikálás dátuma: 2018. február 23.

A Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola rendhagyó keretek között is keresi a lehetőségeket a gyerekek képességeinek fejlesztésére. A tanév elején társasjátékszakkört indított ötödikeseknek és hatodikosoknak azzal a céllal, hogy fejlődjön a logikus gondolkodásuk, problémamegoldó képességük, kommunikációs készségük.

KÖSZI farsang a Rocktárban
Publikálás dátuma: 2018. február 23.

Farsangi mulatságot és jelmezversenyt rendez a KÖSZI Klub, azaz a Kiskunfélegyházi Önkéntes Szervező Ifjúság közössége. A február 23-án, pénteken 18 órakor kezdődő eseményt a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzattal közösen szervezték meg. Minden korosztályt szeretettel várnak a Rocktárba. 

Lázadj, de ne valaki ellen, hanem nemes cél érdekében!
Publikálás dátuma: 2018. február 23.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja nem csak az áldozatokról való megemlékezésről szólt városunkban, hanem főhajtás volt azon névtelen hősök előtt, akik ellenálltak a rendszernek.

Segítő együttműködés
Publikálás dátuma: 2018. február 23.

A Bugaci Szociális Szolgáltató Központ vezetője 2018. február 21-én sgítséget kért a kiskunfélegyházi rendőröktől, mivel a nehezen megközelíthető helyeken, Bugac külterületén élő időskorúakhoz a kialakult időjárási helyzetre tekintettel nem tudtak eljutni.

 

Idén 30 éves a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Az idén 30 éves Móra Ferenc Közművelődési Egyesület alkotó tagjai mutatkoznak be egy előadássorozat keretében. Elsőként Bánkiné dr. Molnár Erzsébet nyugalmazott múzeumigazgató és Kőfalviné Ónodi Márta levéltáros beszélgetését hallgathatják meg február 22-én, csütörtökön 17 órakor a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A részletekről Kállainé Vereb Mária, az intézmény igazgatónője nyilatkozott.

Az óvodások úszásoktatására vállalkoztak
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Az óvodások úszásoktatására vállalkoztak
Az óvodások úszástanítására kezdődött program február 21-én, a Félegyházi Termál és Parkfürdőben. A Jogging Plus Szuperinfó Futóklub úszó szakosztálya elindította az ovis úszásoktatást, amely a félegyházi önkormányzat támogatását is élvezi. Ez azt jelenti, hogy a gyerekeknek, illetve szüleiknek alkalmanként mindössze 150 forintba kerül az uszoda használata, miközben az úszóedzők segítségével megbarátkoznak a vízzel, megtanulják a legfontosabb úszásnemeket. Ennek birtokában pedig már a nyár folyamán is biztonságosabban nyaralhatnak a vízpartokon, a legtehetségesebbek pedig a helyi egyesületekben is kipróbálhatják képességeiket.

Digitális sebességmérő a város több pontján
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Egyelőre két darab ledes sebességmérő beszerzésével és felszerelésével igyekszik az önkormányzat tovább fokozni a Félegyházán élők közlekedésbiztonságát. Az eszközök a tapasztalatok szerint alkalmasak arra, hogy visszaszorítsák a sebesség túllépések gyakoriságát.

Disznótor a Mezgével
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Hagyományos népi disznótort szervez a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium február 17-én, szombaton a polgármesteri hivatallal szembeni parkolóban.

Felújítások a Kiskun Múzeumban
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

A Kiskun Múzeum tájékoztatja kedves látogatóit, hogy a 2018. év folyamán a múzeum területén építkezési, felújítási munkálatok zajlanak.

A munkálatok érintik a 25 évvel ezelőtt nyílt „Megőrződött múlt – Kiskunfélegyháza évszázadai” című régészeti, néprajzi, helytörténeti nagy kiállításunkat is.

A várostörténeti kiállítást jelen állapotában még megtekinthető 2018. március 24-ig.

Kérjük, éljen a lehetőséggel és látogasson el a múzeumba még egyszer… utoljára megtekinteni a régi helytörténeti tárlatot!

Hírek a Szent István Templomból
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Nagyböjt első vasárnapja – 2018. február 18.
1. Ma a szentmisék végén lesz hamvazás.

2. Nagyböjtben minden héten, pénteken és vasárnap keresztutat végeznek, pénteken az esti szentmise után, vasárnap pedig az esti szentmise előtt, 5 órakor. Várják a közösségek, csoportok jelentkezését a keresztutak vezetésére.

3. Nagyböjti lelkigyakorlatos beszédek lesznek a templomban március 8-9-10-én. A beszédeket Görbe László, kecskeméti piarista atya mondja. Kérik a híveket, végezzék el húsvéti szentgyónásukat.

Íjászverseny a sportcsarnokban
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Február 25-én, vasárnap tartja 36. íjászversenyét a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban, a Kossuth u. 35. szám alatt. A rendezvény célja a megmérettetés, a játék és az íjászat népszerűsítése.

Koncerttel csalogatják a tavaszi napsugarakat
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete szeretettel hív és vár mindenkit tavaszi hangversenyére, amelyet március 3-án, szombaton 17 órakor a Batthyány Lajos Általános Iskola aulájában tartanak.

Májusban indul a kórházjárat
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Régi vágya teljesül a félegyháziaknak május 1-jétől, a kórházjárat elindításával. Az önkormányzat – a lakossági igény kielégítésére – megteremtette a feltételeit annak, hogy ne kelljen többé az átszállásokkal járó kényelmetlenségekkel számolnia azoknak, akik Félegyházáról Kecskemétre kényszerülnek vizsgálatra, kezelésre menni.

Megszüntetik a bűzt a József Attila iskolában
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Gyakran­ elviselhetetlen bűzben kell a diákoknak tanulniuk a József­ Attila Általános Iskolában.
A csatornaszag azonban ­hamarosan megszűnik, az önkormányzat 22 millió forint támogatást biztosít az intézmény elavult szennyvízhálózatának felújítására.

Móra Ferenc Művelődési Központ márciusi programja
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

A Móra Ferenc Művelődési Központ szeretettel meghívja és várja 2018.
márciusi rendezvényeire.

Pályázati felhívás civil szervezetek pénzügyi támogatására
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testületének Művelődési és Szociális Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő civil szervezetek pénzügyi támogatására.

Pályázati felhívás civil szervezetek pénzügyi támogatására
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testületének Művelődési és Szociális Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő civil szervezetek pénzügyi támogatására.

Pályázati felhívás sportszervezetek pénzügyi támogatására
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Kiskunfélegyháza Város Képviselő-testületének Művelődési és Szociális Bizottsága pályázatot hirdet a városban működő sportegyesületek, sportszervezetek pénzügyi támogatására.

Rangos helyezés az országos asztalitenisz diákolimpián
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

A decemberi asztalitenisz megyei diákolimpiai finálé megnyerését követően az országos döntőben ragadott ütőt Kisjuhász Roland, a Batthyány Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákja, aki az I-II. korcsoportban méretette meg magát. A tehetséges félegyházi asztaliteniszező továbbjutott csoportjából, az elődöntőbe jutásért szenvedett vereséget, így az 5-8. helyen zárta a diákolimpiát.

Rekord részvétel a II. Kiskun Kupa karateversenyen
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Több mint 370-en neveztek a II. Kiskun Kupa meghívásos nemzetközi karateversenyre, amit február 17-én rendeztek meg a Kiskunfélegyházi Városi Sportcsarnokban. Az egész napos megmérettetésre a hazai kyokushin klubok mellett nyolc országból érkeztek versenyzők. Az esemény rangját jól mutatja, hogy az ünnepélyes megnyitón dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint a Magyar Kyokushin Karate Szervezet elnöke Shihan Furkó Kálmán, 8 danos mester és shihan Borza József is részt vett. A versenyt Balla László, Kiskunfélegyháza alpolgármestere nyitotta meg.

Visszatért a Pokol kapujából, és élményeit megosztotta félegyházi közönségével
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Dr. Szilassi Péter a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének docense már nem először járt városunkban, hogy beszámoljon nem mindennapi túráiról.

Zöld oldal
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

A Bercsényi utcai gömbkőrisek koronaalakító metszésével kezdődnek a tavaszi zöldfelület-fenntartási munkák.
 

„Arany-busz” a Béke téren
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Kiskunfélegyházára érkezett február 22-én az „Arany-busz”. Arany János születésének 200. évfordulójára a Petőfi Irodalmi Múzeum anyagából állítottak össze interaktív vándorkiállítást. A buszt délelőtt az általános és középiskolás csoportok látogatták, délután 15 és 16 között az érdeklődő félegyháziak, a civilek nézhetik meg az érdekes, ismeretterjesztő kiállítást, ahol a rendezők rövid tájékoztatással, eligazítással is szolgálnak az érdeklődőknek. Az első látogatókat Rosta Ferenc alpolgármester köszöntötte a vándorkiállításon.

„Szerelmes Valentin”
Publikálás dátuma: 2018. február 22.

Játékos műveltségi vetélkedőt tartottak középiskolásoknak a Házasság hetén a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, február 14-én. A kvízjátékra 12 csapat jelentkezett, akiknek a bemelegítő feladatok után zenével, filmmel, hollywoodi sztárokkal kapcsolatos feladványokat, nyelvi és irodalmi fejtörőket kellett megoldaniuk. A „szerelmes” vetélkedőben végül a Constantinum intézmény 10.B osztályos tanulói – Almási Emerencia, Bánszki Bence, Mucsi Maja és Barna Krisztina – bizonyultak a legjobbnak. Ők mozijegyet kaptak ajándékul, a második és harmadik helyezetteket csokival jutalmazták. De senki nem távozott üres kézzel a hangulatos vetélkedőről, mert a rendezők minden fiatalnak házi készítésű mézeskaláccsal kedveskedtek és féléves tagságot ajánlottak fel a médiatár-részlegbe.

Felhívás a XVIII. Lakiteleki Filmszemlére
Publikálás dátuma: 2018. február 21.

A Lakitelek Népfőiskola Alapítvány, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. és a Dunaversitas Egyesület Balázs Béla Stúdió emlékezetére meghirdeti a XVIII. Lakiteleki Filmszemlét a népfőiskola Kölcsey Házában november 14–e és 16-a között. Nevezési díj nincs.

Kisné Sváb Ildikó tartott előadást a városi könyvtárban
Publikálás dátuma: 2018. február 21.

Február 20-án ismét jelentkezett a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár baba-mama klubja a Betűbölcsi. A rendezvény előadója Kisné Sváb Ildikó pszichológus volt, aki gyermekkori szorongásról tartott előadást, melyről a következő gondolatokat osztotta meg. 

Márciusi véradások
Publikálás dátuma: 2018. február 21.

Márciusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete. Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

Nagycsoport óvodásoknak szerveznek úszásoktatást az uszodában
Publikálás dátuma: 2018. február 21.

Egy sajtótájékoztató keretében számolt be a Jogging Plus Szuperinfó Futóklub és Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata, hogy nagycsoportos óvodások részére úszás oktatást szerveznek a Félegyházi Termál Parkfürdőben. Az eseményen a következő gondolatokat osztotta meg Balla László alpolgármester az oda érkező első úszni tanulókkal.

Örülnek a móravárosiak a Nefelejcs utca felújításának
Publikálás dátuma: 2018. február 21.

A város ebben az évben is folytatja nagyszabású útfelújítási programját, amelynek során először a különböző városrészek főbb gyűjtőútjai újulnak meg, majd – egy tudatos koncepció mentén – a kisebb utak következnek.

Tavaszi hangverseny
Publikálás dátuma: 2018. február 21.

A Kiskunfélegyházi Zenebarátok Egyesülete szeretettel hív mindenkit tavaszi hangversenyére, amelyet március 3-án, szombaton 17 órakor tartanak a Batthyány Lajos Általános Iskola aulájában. Fellép a Szentesi Bárdos Lajos Vegyeskar Nagy János vezetésével, valamint a Kiskunfélegyházi Zenebarátok Kórusa, vezényel Szatmári Imre. A belépés díjtalan, támogatást elfogadnak a rendezvény költségeire.

Vőfélyek, zenészek – együtt a jókedv szolgálatában
Publikálás dátuma: 2018. február 21.

Február 10-én rendezték meg az ötödik jótékonysági Vőfély-Zenész Találkozót Kiskunfélegyházán. Mint arról már korábban írtunk, az egyházközség szervezésében megrendezett bál bevételéből a főplébánia a közösségi tér tervezett felújítását fogja finanszírozni. A rendezvényen négy zenekar és tizenhat vőfély szolgáltatta az alapot a jó hangulathoz, akik műsorukkal felejthetetlen pillanatokat szereztek a résztvevőknek.

Félegyházi sikerek a birkózásban
Publikálás dátuma: 2018. február 20.

Két helyszínen is versenyeztek a kiskunfélegyházi birkózók az elmúlt hétvégén.
Kaposváron serdülő minősítési versenyen Szabó Szonja, a 43 kg-osok között ezüstérmet szerzett.

Egy tíz fős csoport Szászrégenbe kapott meghívást, ahol három országból 17 csapat 260 birkózója mérette meg magát.

Gazdikereső
Publikálás dátuma: 2018. február 20.

Rovatunkkal az elkóborolt ebek és gazdájuk egymásra találását szeretnénk segíteni. Amennyiben a gazda nem jelentkezik az állatért, az 14 nap elteltével szabadon egy új gazdához juttatható.
 

Hagyományőrző disznóvágás a belvárosban
Publikálás dátuma: 2018. február 20.

Sok félegyházi érdeklődését keltette fel a Mezgé égisze alatt megrendezett első hagyományőrző disznótor, amelyet február 17-én tartottak a városházával szemközti parkolóban. Az iskola tangazdaságában felnevelt mangalica hízó feldolgozását bemutató program fellépőkkel, húsipari termékek vásárlásával, s a frissen készült disznótoros ételek kóstolásával várta a résztvevőket.

Ideiglenes nyitvatartás a Kiskun Múzeumban
Publikálás dátuma: 2018. február 20.

A Kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum tájékoztatja látogatóit, hogy az intézményben zajló építkezés miatt ideiglenes nyitvatartás lépett életbe. A munkálatok érintik a 25 évvel ezelőtt nyílt „Megőrződött múlt – Kiskunfélegyháza évszázadai” című régészeti, néprajzi, helytörténeti nagy kiállítást is. A várostörténeti tárlat jelen állapotában március 24-éig látogatható.

Könyvtársarok - Szigetvári Iván
Publikálás dátuma: 2018. február 20.

160 éve, 1858. február 27-én született Kiskunfélegyházán Szigetvári Iván irodalomtörténész, középiskolai tanár. Tanulmányait szülővárosában, Kecskeméten, majd Szegeden végezte. 1876-ban iratkozott be a budapesti egyetem bölcsészeti karára, ahol 1881-ben tett tanári vizsgát magyarból és latinból. 1882-től kiskunfélegyházi, érsekújvári, majd pancsovai, 1887 és 1922 között budapesti középiskolákban tanított. Tanulmányi célból többször járt Nyugat-Európában, évekig élt Párizsban.

Közel kétszáz töltött káposzta elfogyott a disznótoron
Publikálás dátuma: 2018. február 20.

Sajnálhatja az, aki nem látogatott el február 17-én a városközpontba a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium, Szakközépiskola hagyományőrző disznóvágására.

A homoktalaj is rejt magában értéket
Publikálás dátuma: 2018. február 19.

A tavalyi évben sikeresen megrendezett Gazdaköri Esték programsorozat idén tartott legújabb előadása is nagyon sok érdeklődőt vonzott a volt haleszi iskola közösségi termébe február 15-én.

Az előadás a Vízmegőrző talajművelés a Duna-Tisza közén címet viselte és dr. Birkás Márta okleveles agrármérnök, a Földműveléstani Tanszék vezetője fejtette ki véleményét a témával kapcsolatban.

Dobogós helyeken végeztek a mezgé húsipari tanulóinak termékei a fővárosban
Publikálás dátuma: 2018. február 19.

A Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakgimnázium meghívást kapott a XI. Budapesti Mangalica Fesztiválra. Egy szakmai zsűri is értékelte a kiállított, illetve árusított termékeket. Szárazáru kategóriában kolbászukat a második legjobbnak ítélték, kenőmájasukkal a dobogó harmadik helyén vehették át az elismerő oklevelet és kupát. A részletekről Rózsa Pált, az intézmény igazgatóját kérdeztük.

Egésznapos Wass Albert felolvasát tartanak február 24-én a Hattyúházban
Publikálás dátuma: 2018. február 19.

Február 24-én, szombaton 11 órás Wass Albert felolvasó napot tartanak Kiskunfélegyházán a Petőfi Sándor Városi Könyvtárban. A rendezvényen több helyi iskola képviselni fogja magát és a vállalkozó szellemű érdeklődők akár maguk is felolvashatnak. A részletekről Gulyás László főszervezőt kérdeztük. 

A kártyajáték az idősek körében is népszerű
Publikálás dátuma: 2018. február 18.

Első alkalommal rendezett megyei kártyaversenyt az Életet az Éveknek Bács-Kiskun Megyei Klub tagjainak a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület, február 17-én. A szépkorúak szenvedélyes kártyásokként keverték a lapokat, és minden szerencséjüket, tudásukat latba vetették a győzelem érdekében. A tét – a jól és zökkenőmentesen lebonyolított versenyen – az oklevelek és a győztesnek járó kupa átvétele mellett az volt, hogy az első helyezettek az országos versenyre is meghívást kapnak.

A Sarlós Boldogasszony Templom hírei
Publikálás dátuma: 2018. február 18.

1. Csütörtökön Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe, szombaton pedig Szent Mátyás apostol ünnepe lesz.
 

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2018. február 18.

Ma a szentmisék végén lesz hamvazás.

2. Nagyböjtben minden héten, pénteken és vasárnap keresztutat végeznek, pénteken az esti szentmise után, vasárnap pedig az esti szentmise előtt, 5 órakor. Várják a közösségek, csoportok jelentkezését a keresztutak vezetésére.
 

Titkok a levéltárból - A Szent Család-szoborról
Publikálás dátuma: 2018. február 18.

Félegyháza Újtemplomát 1880-ban szentelték fel Szent István király tiszteletére, ezt követően a hívők nem csekély buzgóságról és anyagi áldozatvállalásról tettek tanúbizonyságot, mikor a templom belső felszerelésének beszerzéséről, vagy a templomot, illetve annak környezetét díszítő kegytárgyak adományozásáról volt szó. Egyesek ezüst kelyhet, prédikáló inget, mások ostyasütő vasat, vagy díszes lobogót adományoztak a templomnak.

A megye 27 legjobb kis mesemondója találkozott a könyvtárban
Publikálás dátuma: 2018. február 17.

Meseország immár 26. éve hívogatja a gyerekeket egy nagy megyei mesemondó találkozóra a kecskeméti Katona József Könyvtárba. Több mint ezer alsós és felsős általános iskolás nevezett hónapokkal ezelőtt az első szint meghallgatásaira a megye 13 térségében, közülük szombat délelőtt a legjobb 27 mondhatta el meséjét Meseország királynője (Ramháb Mária könytárigazgató), királya (dr. Kriston Vízi József néprajzkutató) és a Bölcsek Bölcse (dr. Kríza Ildikó néprajzkutató) előtt.

Etiópiát hozta magával Félegyházára Szilassi Péter
Publikálás dátuma: 2018. február 17.

Etiópiáról tartott előadást Dr. Szilassi Péter, a Szegedi Tudományegyetem Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszékének docense február 15-én a városi könyvtár Földrajzi szabadegyetem előadássorozatának keretében. Előadásában Kiskunfélegyházán elsőként számolt be arról az emléktúráról, amikor gyertyagyújtással és emléktábla elhelyezésével emlékeztek társaikra, akik hat évvel ezelőtt egy tragikus eseményben vesztették életüket a Pokol Kapujának is nevezett Erta Ale vulkán tűzhányónál. A világjáró előadót Bense Zoltán önkormányzati képviselő mutatta be az előadás előtt.
 

Felolvasómaraton a városi könyvtárban
Publikálás dátuma: 2018. február 17.

Kilencedik alkalommal rendezik meg Kiskunfélegyházán a már népszerűvé vált felolvasómaratont. A mostani alkalmon 11 órán keresztül hallhatóak Wass Albert, Reményik Sándor, Tamási Áron, Sütő András és más erdélyi magyar írók, költők művei. Az irodalmi rendezvényre február 24-én, szombaton 8 és 19 óra között várják a közönséget és előadókat a Petőfi Sándor Városi Könyvtárba.

Közgyűlést tartott a Humanum Salma Alapítvány
Publikálás dátuma: 2018. február 17.

Az éves beszámoló mellett szó esett a jövőbeni tervekről is, melynek részese lehet a remények szerint a Civil Karitász Civilek az Unióban Alapítvány is, melynek képviseletében a közgyűlésen megjelent Gábor Péter, a Jeruzsálemi Oroszlános Rend Rendfőnöke.

Mint ahogy azt Némedi-Varga Beatrixtól, a Humanum Salma Humanitárus Alapítvány egyik alapító tagjától megtudtuk, a Civil Karitász Civilek az Unióban Alapítvány munkája színes és sokoldalú. Több humán tapasztalattal rendelkeznek, mint a Humanum Salma Alapítvány. Épp ezért 2018-ban szeretnék konzultációs joggal feltérni az alapítvány működésében, hogy még hatékonyabban tudjanak tenni az emberekért.

Sikert aratott Németországban a fülöpjakabi biogomba-termesztő
Publikálás dátuma: 2018. február 17.

A fülöpjakabi biogomba-termesztő, Gyöngyösi Sándor meghívást kapott a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarától a Nürnbergben, február 16-án megrendezett nemzetközi BIOFACH kiállításra. A rendezvényen 3 ezer kiállító termékei várták friss, mélyhűtött és száraz élelmiszer- és italtermékek gazdag kínálatával a látogatókat. Gyöngyösi Sándor arról számolt be lapunknak, hogy örömmel fogadta el a meghívást, a kiállításra magával vitte a ganoderma sárkányt és termékeiket, hogy megmutathassák a világnak. Az „Egészség és szépség – egy helyen!” vezérgondolattal meghirdetett kiállításon nagyon sokan érdeklődtek a munkájuk és termékeik iránt. Sok tapasztalatot szereztek, és nem kizárt, hogy az üzleti kapcsolatok megteremtését is elősegíti a kiállításon való részvétel.
 

VI. Nőnapi Sportbál
Publikálás dátuma: 2018. február 17.

A Félegyházi Kézilabda SC szeretettel hív minden sportolót és családját, baráti társaságot a március 9-én, pénteken 19 órakor kezdődő rendezvényére a Csillag Vendéglőbe. Az est folyamán tombolasorsolás lesz, értékes nyereményekkel. A vacsorajegy ára 3 ezer forint. További információ kérhető Tasnádiné Tanyi Szilviánál a 06-20-938-1030-as, és Kovács Lászlónál, a 06-30-475-3653-as telefonszámon.

Arcok a városból - A „csontkovács”
Publikálás dátuma: 2018. február 16.
Sokféle érték van egy városban: természeti kincsek, épített környezet, összetartó közösségek, és persze az egyén. Az egyes ember, aki a maga gondolkodásával, munkához való hozzáállásával, másokhoz való viszonyával, lényével meghatározza, lélekkel tölti meg az egészet. Tőle, általa lesz az a közeg sajátos, egyedi, semmi mással össze nem téveszthető. A hétköznapi emberek: a hentes, a bolti pénztáros, a cégvezető, a kozmetikus, a háziorvos, a hivatalnok, a tanár… teszi Félegyházát szerethető várossá, inspiráló élettérré. Férfiak és nők, fiatalok és idősek, akikről sokat hallunk, és akik csendben teszik a dolgukat a háttérben. Ennek a gazdag sokszínűségnek az egyik árnyalata Kujundzic Róbert. Mesterségét tekintve építész, továbbá gerinc-, ízület- és izomterapeuta. Első hallásra engem is meglep ez a párosítás, de szerinte nincs ebben semmi rendkívüli, elvégre mindkettő mechanikára és fizikára épül.
 

 

Az MSZP jelöltjét a DK is támogatja a 4-es választókerületben
Publikálás dátuma: 2018. február 16.

Úgy gondoljuk, hogy itt Kiskunfélegyházán, a 4. választókerületben a két párt közös megállapodásaként nagyon jó jelöltet találtunk Horváth Tamás személyében. Egyértelmű tehát, hogy őt fogja támogatni a Demokratikus Koalíció a kampány során és a választásokkor is – mondta el Nagy Lajos a Demokratikus Koalíció helyi elnöke a február 14-én megtartott sajtótájékoztatón.

Szakértőnktől - Közjegyző előtti új egyezségi eljárás
Publikálás dátuma: 2018. február 16.

Idén januártól bizonyos polgári ügyekben már közjegyző előtt is köthető egyezség, amely ugyanolyan hatályú, mintha azt bírósági ítéletben mondták volna ki, azaz a felek ugyanabban az ügyben már később nem fordulhatnak bírósághoz. Amellett, hogy ezzel a bíróságok terhei csökkenhetnek, a felek is elégedettebben távozhatnak, amely abból adódik, hogy a felek ezekben az esetekben kölcsönösen engednek, ezért úgynevezett „garantált békét” kapnak. Ez is az oka, hogy az egyezséggel befejezett eljárásokban végrehajtásra aránylag kisebb számban kerül sor, mintha a jogvitát a bíróság ítélettel döntötte volna el.