Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Heti online sajtófigyelő 2023.07.28-08.04.

 
A Direct zenélt a Béke-téren
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

A Sörfesztháza után a Béke-Tér-Zene programsorozat fellépőjeként állt újra színpadra a Direct zenekar. A javarészt helyi fiatalokból álló együttes – Borsi Dorina – ének, Farkas Bence – szólógitár, vokál, Bálint Levente – basszusgitár, Kürti Bence – dob, perka – 2020-ban alakult, a zenekart az együtt muzsikálás öröme hívta életre. A lelkes zenészek saját, modern hard rock számaikkal szeretnék a nagyközönség elé tárni, hogy mi foglalkoztatja manapság őket és kortársaikat.

A szórakoztatás mellett a tartalom is nagyon fontos számukra. Az egyórás koncerten régi és új saját dalaikat adták elő, így például elhangzott a Tovaszáll, a Fogságban és a Miénk a nyár is. Az együttes a metál zene irányába is elmozdult, Borsi Dorina több számban is megmutatta a műfajra jellemző scremelést (hörgést).

Augusztus 8-ától lehet jelentkezni a Libafesztivál főzőversenyére
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

A XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében idén is megrendezik a "Ki-Mit-Tud sütni főzni a libából" nevet viselő főzőversenyt, ahová most is várják a főzni szerető családok, baráti társaságok és munkahelyi közösségek jelentkezését. A méltán népszerű program nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy a résztvevő csapatok bemutathassák kreativitásukat, titkos családi receptjeiket és legízletesebb fogásaikat.

Erőemelő Világbajnokságnak ad otthont Kiskunfélegyháza
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

A tavalyi Erőemelő Európa Bajnokság sikerén felbuzdulva a Világbajnokság rendezési jogáért is megküzdött vetélytársaival Patyi Zoltán.

Kitartásának és fáradhatatlan szervezési munkáinak köszönhetően 2023. októberében a Városi Sportcsarnokban fogják megrendezni GPC Erőemelő Bajnokságot.

- Szervezés szempontjából 99%-ban mindennel készen vagyunk. Már csak az abszolút díjakra várunk melyek szintén egyediek lesznek, kapcsolódnak megjelenésükben a pólókhoz és az érmekhez.

Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a versenyzőknek egy fantasztikus helyet biztosítsunk a megmérettetéshez, a sporteseményre látogató külföldi vendégeink számára pedig szeretnénk feltárni kicsiny városunk értékeit, megismertetni őket lakókörnyezetünk szépségeivel, kulturális örökségünkkel – nyilatkozta lapunknak Patyi Zoltán fő szervező, aki azt is elárulta, hogy az előrejelzések szerint majdnem mindenki itt lesz a világbajnokságon is azok közül, akik a városunkban rendezett tavalyi Európa Bajnokságon részt vettek.

Gyopáros Alpár: 600 orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu programban
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Eddig 600 orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu program forrásaiból - mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön Seregélyesen.

Gyopáros Alpár a mezőföldi község szőlőhegyi részén felújított orvosi rendelő átadásán hozzátette: a program indulásakor elöregedettek voltak a falvak rendelői és azok orvosi eszközei, valamint kevés volt a háziorvos.

Az orvosi rendelők felújítása mellett 1700 helyszínen cserélték le a teljes eszközállományt korszerűekre, a háziorvoshiány csökkentésére pedig szolgálatilakás-programot indítottak - közölte.

"2019 második felétől 178 háziorvosi praxist mentettünk meg a falvakban" - mondta.

A kormánybiztos kifejtette: a Magyar falu program forrásai továbbra is rendelkezésre állnak olyan településeken is, mint Seregélyes, ahol viszonylag magas az iparűzésiadó-bevétel.

Azt mondta, ahogyan sok magyar faluban, a Székesfehérvár és Budapest agglomerációs övezetében lévő községben is csökkent a lakosság száma.

"Hitvallásunk, hogy addig folytatjuk a Magyar falu programot, amíg minden magyar település népességszám-csökkenését nem állítjuk meg" - jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy addig fejlesztik a falvakat, amíg kellően ösztönző lesz az ott született fiatalok számára, hogy szülőfalujukban maradjanak, otthont teremtsenek maguknak és családot alapítsanak.

Hírek az Ótemplomból
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.



Évközi 17. vasárnap – 2023. július 30.

A hét ünnepei: hétfőn Loyolai Szent Ignác áldozópap emléknapja, kedden Liguori Szent Alfonz püspök és egyháztanító emléknapja, pénteken Vianney Szent János áldozópap emléknapja, szombaton pedig Havas Boldogasszony emléknapja lesz.

A Szent József Kör következő találkozója július 31-én, hétfőn lesz este fél 7-kor a közösségi házban.

A héten lesz elsőpéntek, 24 órás szentségimádást tartanak reggel 6 órától, a férfiak zarándoklata Pálosszentkútra délután 5 órakor indul az Ótemplomtól. Elsőszombaton a loretói litániát imádkozzák az esti szentmise előtt, fél 6-tól.

Ismét kakasfőző verseny lesz Selymesben
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Augusztus 12-én, szombaton rendezik meg a már hagyományos kakasfőző versenyt a Selymesért Egyesület Közösségi Házában, a VII. dűlőben, a vasútállomásnál. A program 13 órakor tűzgyújtással kezdődik. Nevezési díj nincs, az eredményhirdetés 18 órakor lesz.

Kincsekre lehet bukkanni a kiskunfélegyházi könyvvásárban
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Augusztus végéig minden kedden és pénteken 8 és 12 óra között óriási könyvvásárt tartanak a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár árkádja alatt. 

Kiváló időben reptetnek a modellezők
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Körülbelül 16 óráig várja családi napra az érdeklődőket ma, július 29-én a Korona Modellező Sportegyesület – tudtuk meg Kálmán Csaba elnökségi tagtól. Hozzátette: kívánni sem lehetne tökéletesebb időjárást a bemutatókra, amelynek népszerűségét a nagy létszámú résztvevők és a közönség is igazolja.
Reggel 9 órától folynak a reptetések: helikopterek, vitorlázók, robbanómotoros és sugárhajtású (jetek) gépek is láthatók. A hozzáértők különleges darabokat is felfedezhetnek: többek között egy kétfedeles, angol, első világháborús modellt, illetve egy, a sugárhajtású gépek őskorából származó, tökéletes állapotú MIG-15-ös vadászgépet.

A sportegyesület az egész családnak kínál kikacsolódást, hiszen a gyermekeket hűvös sátorban kézműves foglalkozás, az apukákat délután többek között sörmarionett várja.

A délelőtti kutyás bemutató után, 13 órától FPV bemutató, majd 16:30-kor modellrepülős limbóverseny veszi kezdetét. Óránként trénerrepítések, valamint repülőgép szimulátor is rendelkezésre áll.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt!

Módosul az iskolai szünetek hossza
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

A 2023/2024-es tanévben az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2023. október 27-én, a szünet utáni első tanítási nap 2023. november 6-án várható – olvasható Magyarország kormányának honlapján.

A tájékoztatás szerint a téli szünet előtti utolsó tanítási nap előre láthatóan 2023. december 20-án, a szünet utáni első tanítási nap pedig 2024. január 8-án lesz.
A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. március 28-án, a szünet utáni első tanítási nap pedig 2024. április 8-án várható. A tanítási napok száma a gimnázium, szakgimnázium és a szakiskola kivételével valamennyi intézménytípusban száznyolcvan nap lesz.

Az első tanítási nap 2023. szeptember 1-jén, az utolsó tanítási nap 2024. június 21-én lesz. A következő tanév első féléve a tervezet szerint 2024. január 19-ig tarthat. Ez azt jelenti, hogy a téli és őszi szünet néhány nappal hosszabb, a nyári szünet egy héttel rövidebb lehet.

Októberben Erőemelő Világbajnokság lesz városunkban
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Mint már arról korábban beszámoltunk, elnyerte városunk az erőemelő világbajnokság szervezési jogát, Patyi Zoltán szervező kitartásának és munkájának köszönhetően. Ennek értelmében az erőemelők fővárosa lesz Kiskunfélegyháza október 9. és 15. között a GPC Powerlifting World Championships 2023. versenyen.

Strandok éjszakája Félegyházán is
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Csatlakozva az országos kezdeményezéshez, a Félegyházi Termál Parkfürdő is kellemes programmal várja vendégeit július 29-én, szombaton. 20 órától éjszakai fürdő veszi kezdetét, koktélpartival. Zenefelelős: Kulman Gergő.

Török űrtábor vendége lesz a félegyházi gimnazista
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Törökországba, egy űrtáborba utazik a Móra Ferenc Gimnázium 7/E osztályos diákja, Csikós Zóra, augusztus 27. és szeptember 2. között.
A pályázat, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium Űrpolitikáért és Űrtevékenységért Felelős Főosztálya írt ki, a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) levelén keresztül jutott el a gimnáziumba. Három diák pályázatát juttatták el a központba, amelyek között a nyertes munka Csikós Zóra 7/E osztályos tanulóé lett, aki részese lesz ennek az izgalmas kalandnak.

Új ügyvezető a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. döntéshozó testületében
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 4.

Szetei Hajnalka logisztikai igazgató vette át július 1-jétől az öt ügyvezetői pozíció egyikét a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Elődje az ügyvezetői pozícióban, Mátis Péter Tuscaloosában, a Mercedes-Benz amerikai járműgyárában folytatja karrierjét.
Szetei Hajnalka 2010-ben költözött szülővárosából, Szegedről Kecskemétre, hogy az elsők között csatlakozzon a Mercedes-Benz gyárának csapatához.
– Izgalmas időszak volt, és már kezdettől fogva jó, igazán családias légkörben dolgoztunk. Különösen büszke vagyok arra, hogy szinte az első lépésektől fogva aktív részese lehetek a gyár sikertörténetének – mondta Szetei Hajnalka, és hozzátette: – A Mercedes-Benz támogatott abban, hogy megvalósíthassam a karriercéljaimat.

Dr. Tóth Ákos és tárogatós barátai a Béke-téren
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 3.

Ahogyan évek óta hagyomány, a Béke-Tér-Zene programsorozat állandó fellépője dr. Tóth Ákos, aki tárogatómuzsikával örvendezteti meg a közönséget. Így lesz ez most is, augusztus 4-én, pénteken, 18 órakor, annyi különbséggel, hogy az este folyamán Ákos tárogatós barátai is bemutatkoznak a félegyházi zenekedvelőknek.
– Már tavasszal, amikor Kis-Fekete Vilmos, a Béke-Tér-Zene programsorozat létrehozója megkeresett, már akkor jeleztem neki, hogy idén talán nem egyedül muzsikálnék a téren. Úgy gondoltam, hogy a különböző tárogatósok stílusát, a különböző tájegységek zenéit mutassuk be ezen az estén, így meghívtam azokat, akiket tárogatós találkozókról ismerek és nagyjából két hónapos szervezőmunka eredményeként, pénteken 5 tárogatós fog külön és együtt is zenélni a Béke-téren – mondta dr. Tóth Ákos.

Gyorshajtókat büntettek a megyében
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 3.

Múlt pénteken 800 regisztrált gyorshajtó volt vármegyénkben annak ellenére, hogy folyamatos kampányokkal hívjuk fel a figyelmet arra, hogy a közlekedők tartsák be a megengedett sebességhatárokat.
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 3310-en lépték át, ami a korábbiakhoz képest ismét kiugróan magas. A jogsértés elkövetői legalább 30.000 forint összegű bírságra számíthatnak, ám van olyan sofőr, akinek ennél mélyebben kell a zsebbe nyúlnia: Csengőd belterületén 2023. július 26-án 11 óra 25 perckor egy autóvezető a megengedett 50 km/h helyett 132 km/h-val közlekedett, így neki 300.000 forint közigazgatási bírságot kell fizetnie. Július 25-én Solt belterületén egy másik autós 112 km/h-val ment, neki 130.000 forintjába fog kerülni a sebességtúllépés.

Nyári este a Kecskeméti Vadaskertben
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 3.

Augusztus 5-én, szombaton, a Kecskeméti Vadaskert 17 órakor átmenetileg bezár, majd a technikai szünetet követően 18:30-kor újra megnyitja kapuit. Fáklyafénnyel megvilágított hűs parkban, hangulatos programokkal várnak minden érdeklődőt.
Programok:

18:30 és 21:30 között ajándék arcfestés a gyerekeknek

18:45 – 19:15 és 20:10 – 20:45 Kígyósimogató

19:30 – 20:00 Látványetetés: tigrisek, makákók, dámszarvasok és csacsik

20:00 – 21:00 Veronaki zenekar az Állatkert belső színpadán: a Kesztyű lakói nyaralni mennek

Egész este Állati kincsek standja és Bátorság stand várja az érdeklődőket.   

21:45 Pénztárzárás

22:30 Záróra

A vadaskert előtti parkban ugrálóvárak, trambulin várja a gyerekeket. A büfé és az ajándékbolt is nyitva tart. Ezen az estén is a szokásos belépőjegyárak érvényesek.

214 gólyafiókát gyűrűztek meg idén a Kiskunsági Nemzeti Park területén
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 2.

Az idei évben is sikeres volt a fehér gólyák látványgyűrűzése, amelyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) önkéntesei és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai végeztek Bács-Kiskun vármegyében és Szegeden. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. emelőkosaras autóval és villanyszerelők aktív segítségével járult hozzá a gólyavédelmi programhoz. A látványgyűrűzések keretében összesen 214 gólyafióka kapott jelölést, az eseményeket több mint 2100 érdeklődő kísérte figyelemmel.

25 éve hunyt el Szántó Piroska
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 2.

25 éve 1998. augusztus 2-án hunyt el Szántó Piroska Kossuth-díjas festőművész, grafikus, író, Kiskunfélegyháza díszpolgára, Vas István (1910 –1991) Kossuth-díjas költő, író, műfordító felesége.
A magyar festészet európai szinten is számon tartott alkotója 1913. december 7-én született Kiskunfélegyházán. Szülei korai halála után nagymamája nevelte. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, magántanulóként tett érettségi vizsgát az akkori Szent László Reálgimnáziumban (ma Móra Ferenc Gimnázium).

Vele együtt érettségizett Morell Mihály is, aki később szintén neves művésszé vált. Akkoriban lányok csak magántanulók lehettek a fiúknak fenntartott gimnáziumban, csak bizonyos órákat látogathattak, a szünetekben pedig külön tanárnő felügyelt rájuk. Egy fennmaradt diákújságból tudjuk, hogy fiú osztálytársai titkos szavazásra bocsátották a kérdést, hogy a négy lány magántanuló-osztálytársnő közül ki a legszebb, s a „versenyt” 14 szavazattal Szántó Piroska nyerte meg.

A gyerekek naponta átlagosan 7 és fél órát töltenek az online térben
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 2.

A gyerekek átlagosan minden nap 7 és fél órát töltenek az online térben, így folyamatos célpontjaik a legkülönbözőbb internetes csalásoknak és adathalászati kísérleteknek - közölte a Médiaunió Alapítvány kedden az MTI-vel.
A közleményben idézték Kardos Ferencet, az alapítvány ügyvezetőjét, a kiberbiztonsági edukációs "A kulcs te vagy!" kampány vezetőjét, aki elmondta, kellő odafigyelés hiányában egy-egy rossz döntés akár a családi kasszában is hatalmas veszteségeket okozhat.

A KiberPajzs banki szakértője arra mutatott rá, hogy a folyamatos online jelenléthez szokott gyerekek hétköznapjait nyáron nem az iskolai Eduroam és az otthoni WiFi kiszámítható váltakozása határozza meg, hanem a nagyinál, városi bandázás közben vagy épp a nyári táborokban kell alternatívákat keresniük az internetelérésre. Ez a kényszerű digitális nomád lét pedig vonzza az adatokra leselkedő digitális bűnözőket.

A szakember a támadási felület minimálisra csökkentése érdekében példaként említette, a nyári szünidőre érdemes megfontolni, hogy a szülők növeljék a gyerekek mobilnet adatkeretét vagy akár korlátlan csomagot vásároljanak nekik, hogy ne a nyilvános WiFi-re kelljen hagyatkozniuk. Ez plusz teher a családi kasszában, de egyhavi mobilinternet-előfizetés sokszorosát el lehet bukni, ha egy nyilvános WiFi-n keresztül ellopják a gyerek bankkártyaadatait.

Közgés diákok segítik Kiskunfélegyháza új turisztikai arculatának kialakítását
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 2.

A technikumi képzések fontos sajátossága, hogy a diákok a nyári szünetben számos szakma területén egybefüggő szakmai gyakorlatot teljesítenek. Ennek a gyakorlatnak az a jelentősége, hogy az iskolapadban elsajátított ismeretek mellé élő, eleven, csak a munkahelyen megszerezhető ismereteket szerezzenek.
Így válik a tanulóból kiváló fiatal szakember: aki megfelelő tapasztalattal és motivációval rendelkezik hozzá, hogy későbbi hivatásának hasznos művelője legyen.

A Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum 11. évfolyamos turizmus-vendéglátás ágazatos tanulói jelenleg is több helyen végzik nyári gyakorlatukat. Találkozhatunk kedves, mosolygós közgésekkel a kecskeméti Aranyhomok és a Four Points Sheraton szállodában, a szegedi Forrás Szállóban, de akár a kiskunfélegyházi Tourinform Irodában, a Kiskun Múzeumban, vagy a Félegyházi Termál Parkfürdőben is.

A városunkban dolgozó diákjaink Olasz Anitának, a Tourinform Iroda vezetőjének mentorálása mellett fontos munkát végeznek. Találkozhatunk velük a Félegyházára látogató turistacsoportok számára szervezett városi séták résztvevőiként, ahol tanulják a csoportvezetéssel járó feladatokat, kísérik a csoportot. A Tourinform Iroda kedves munkatársaiként, akik a betérő érdeklődőknek bemutatják lakóhelyünk turisztikai kinálatát és nevezetességeit.

Szlovákiából jöttek gyógyulni
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 2.

Ötfős szlovákiai csoport kereste fel a napokban a kiskunfélegyházi Zolinho Egészségszigetet – közöttük dr. Katarina Čopáková fogorvos asszony – hogy Kürtösi Zoltán csontkovács kezei által gyógyuljanak. Mindenki elégedetten és mosolyogva távozott a kezelések után.
 

Tízfiókás szalakóta-fészekaljat találtak Magyarországon
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 2.


Rekordnak számító, tízfiókás szalakóta-fészekaljat találtak a Felső-Kiskunságban a Madártani Egyesület munkatársai.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerdai közleménye szerint az egyesület budapesti helyi csoportja minden évben ellenőrzi a fokozottan védett szalakóták számára a Felső-Kiskunságba is kihelyezett mesterséges odúkat. A faj jellemzően három-öt, ritkán hat tojásos fészekaljakat rak, de időnként ennél több fiókás fészekaljak is előfordulnak. A korábbi években volt már rekordot jelentő kilenc fiókás fészek itt, és az ország más területén is, de az példa nélküli, hogy egy odúban tíz fióka nevelkedjen. Most először találtak ilyet Lajosmizse határában az állatvédők júliusban.

174 éve hunyt el Petőfi Sándor
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 1.

Énekes, zenés műsorral, koszorúzással és irodalmi esttel emlékeztek július 31-én Petőfi Sándor halálának 174. évfordulójára.
Petőfi Sándorra, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb költőjére emlékeztek a város polgárai. A költő 1823. január elsején született, a család nehéz anyagi helyzete ellenére, édesapja mindent megtett, hogy fia minél színvonalasabb iskolákba járjon. A múlt század 50-es, 60-as éveitől ő jelentette a magyarság számára a nagybetűs költő fogalmát. Élete legalább annyira kultusz tárgya lett, mint a költészete. A hazájáért az életét is feláldozó költő és forradalmár – ismereteink szerint – 1849. július 31-én, a segesvári csatában hunyt el.

Ave, Augusztus!
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 1.

A héten Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Vas és Zala vármegyében, összesen 274 településen, 59 ezer hektáron lesz szúnyoggyérítés. A Szigetközben, Komárom térségében, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér és Vas vármegye számos településén avatkoznak be a szakemberek, akik emellett pótolják az előző heti szeles időjárás miatt Szolnok térségében és Zala vármegyében elmaradt munkákat.

Az éjjel káprázatos szuperhold élményben lehet részünk
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 1.

Augusztus 1-jén 22:31-kor ismét teliholdat pillanthatunk meg, ha felnézünk az éjszakai égboltra. Nem is kell nagyon felfelé néznünk, ugyanis a Hold közel lesz a horizonthoz, délkelet irányban a Bak csillagképben lesz megfigyelhető.
A szuperhold mint fogalom egy amerikai asztrológus, Richard Nolle nevéhez kötődik, aki először 1979-ben használta a Dell Horoscope nevű folyóiratban. Innentől kezdve pedig elterjedt a médiában és a közéletben. Azonban helyénvalóbb földközeli teliholdként megnevezni a jelenséget.

A szuperhold tulajdonképpen egy egyszerű, szuperlatívuszok nélküli telihold. Mivel a Hold pályája ellipszis alakú, így van, amikor közelebb, időnként pedig távolabb kerül a Földtől. Akkor nevezik szuperholdnak, amikor a telihold fázisa egészen közel vagy pontosan a holdpálya a Földhöz legközelebbi pontjára esik. Tehát két feltételnek kell teljesülnie, hogy úgynevezett szuperholdat kapjunk: az egyik, hogy telihold legyen (amely 29,5 naponta történik, amikor a Nap teljesen megvilágítja a Holdat), a másik pedig hogy a Földhöz közeli pontban helyezkedjen el (perigeum). Ekkor optikailag talán nagyobbnak tűnhet a Hold, azonban ez különösebben nem jelent semmi szupert, csupán egy szép teliholdat.
 

Kihirdették az Ország Tortáját
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 1.

A szigetszentmiklósi Levendula és Kert cukrászda cukrásza, Lakatos Pál Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet, Magyarország cukormentes tortája pedig a makói Papp cukrászda cukrásza, Lawal-Papp Zsófia Kikelet elnevezésű fekete teás-levendulás alkotása lett - jelentették be hétfőn az Országházban tartott díjátadón, ahol az idei Szent István-napi kenyeret is bemutatták.
Selmeczi László, a Magyar Cukrász Ipartestület társelnöke közölte, a 17. alkalommal meghirdetett Magyarország tortája verseny idei kiírásában újdonság volt, hogy egy hungarikumlistáról kötelezően ki kellett választani legalább egy alapanyagot. Elmondása szerint a Spicces füge respektus mandulalisztes vajas joconde felvertből, lágy sóskaramellás mousse-ból és diós-karamellás ropogósból épül fel, és kakaóbab töretet is tartalmaz. A tokaji aszús, meggyes fügezselé és az akácmézes tejcsokoládé tükörzselé által biztosított ízeket akácmézes fehércsokis ganache és diós sablé korong koronázza meg.

A torta nevében a spicces jelző a fügezselé bortartalmára utal, ám a kész tortában nem marad alkohol - fűzte hozzá. A második helyezett a Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső) által készített Betyáros málna elnevezésű kreáció lett, míg a harmadik helyen a Merengő, Szabóné Tarján Barbara (Nonna Desszertbár, Szada) alkotása végzett.
 

Közgés diákok segítik Kiskunfélegyháza új turisztikai arculatának kialakítását
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 1.


Közgés diákok segítik Kiskunfélegyháza új turisztikai arculatának kialakítását
A technikumi képzések fontos sajátossága, hogy a diákok a nyári szünetben számos szakma területén egybefüggő szakmai gyakorlatot teljesítenek.

Ennek a gyakorlatnak az a jelentősége, hogy az iskolapadban elsajátított ismeretek mellé élő, eleven, csak a munkahelyen megszerezhető ismereteket szerezzenek.

Így válik a tanulóból kiváló fiatal szakember: aki megfelelő tapasztalattal és motivációval rendelkezik hozzá, hogy későbbi hivatásának hasznos művelője legyen.

A Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Közgazdasági Technikum 11. évfolyamos turizmus-vendéglátás ágazatos tanulói jelenleg is több helyen végzik nyári gyakorlatukat. Találkozhatunk kedves, mosolygós közgésekkel a kecskeméti Aranyhomok és a Four Points Sheraton szállodában, a szegedi Forrás Szállóban, de akár a kiskunfélegyházi Tourinform Irodában, a Kiskun Múzeumban, vagy a Félegyházi Termál Parkfürdőben is.

Lánglelkű költőnkre emlékeztünk halálának 174. évfordulóján
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 1.

Petőfi Sándor halálának 174. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak városunkban július 31-én a Petőfi téren, majd a Kiskun Múzeumban.

A Petőfi szobor lábánál megjelenteket Vargáné Rácz Judit köszöntötte:

- Emlékezni jöttünk. Emlékezni Petőfi Sándorra, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb és legismertebb költőjére. Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön. A család nehéz anyagi helyzete ellenére édesapja mindent megtett, hogy fia minél színvonalasabb iskolába járjon. A múlt század 50-es, 60-as éveitől ő jelentette a magyarság számára a „nagybetűs költő” fogalmát. Élete legalább annyira kultusz tárgya lett, mint költészete. A hazájáért életét is feláldozni kész költő és forradalmár ismereteink szerint 1849. július 31-én a segesvári csatában lelte hősi halálát.

Ma van a forint születésnapja
Publikálás dátuma: 2023. augusztus 1.

Jelenlegi fizetőeszközünk, a forint, 1946. augusztus elsején, a második világháború utáni hiperinflációt követően váltotta a pengőt. Azóta igazi pénzzé vált, konvertibilis lett, és már az utódja is ismert, csak a "nyugdíjba vonulásának" dátuma nem.
A forint a középkor leghíresebb aranyérméi közé tartozott. Az aranyforint nevét Firenze városról kapta, ahol 1252 óta vertek aranypénzt. A firenzei aranyforintokat Európa majdnem összes pénzkibocsátója bevezette, így Magyarország is. Károly Róbert az 1320-as évek elején honosította meg Magyarországon az arany pénzeket, melyek értékükben, súlyukban, finomságukban, sőt éremképükben is hűen követték a mintául szolgáló firenzei aranyat, a fiorino d’orot. A forint nevet 1892-ig rendszeresen használták. A második világháborút követően vált ismét magyar fizetőeszközzé: 1946. augusztus 1-jén vezették be a pengő helyett, az 1945-1946 évi, a kor legnagyobb mértékű hiperinflációját követően.

Augusztusi áramszünetek
Publikálás dátuma: 2023. július 31.

Az MVM Démász Áramhálózati Kft. továbbra is elvégzi a tervezett fejlesztési és karbantartási munkákat a megfelelő biztonsági intézkedések megtételével. Kiskunfélegyházán, egyes helyszíneken az ügyfelek igénye alapján történik hálózatépítés augusztusban is.
A legszükségesebb tervszerű beavatkozások biztonságos elvégzése miatt rövid időre szükséges az egyes hálózati szakaszok kikapcsolása. Az MVM Démász Áramhálózati Kft. munkatársai minden esetben igyekeznek az áramszünetek időtartamát a lehető legminimálisabb mértékre csökkenteni azért, hogy az ügyfelek a legkevesebbet érezzék a munkavégzésből. Ahol lehetőség van rá, a cég szakemberei aggregátorral, vagy feszültség alatti munkavégzéssel teszik lehetővé, hogy a beavatkozások idején is folyamatos legyen az áramszolgáltatás. 

Augusztusi véradások
Publikálás dátuma: 2023. július 31.


Augusztusban is szervez véradást a Vöröskereszt Kiskunfélegyházi Szervezete.

Vért adhat minden egészséges ember, aki már betöltötte 18. életévét, de még nincs 65 éves, testsúlya pedig meghaladja az 50 kg-ot. Ezen kívül érdemes tudni, hogy férfiak akár ötször, nők viszont maximum háromszor adhatnak vért egy évben. A két véradás között pedig legkevesebb 56 napnak el kell telnie.

Az év pedagógusai között: dr. Szabó Gyuláné Matyók Katalin
Publikálás dátuma: 2023. július 31.

A Kecskeméti Tankerületi Központ a 2018/2019. tanévben alapította az „Év pedagógusa"-díjat a kimagasló nevelő-oktató munkát végző pedagógusok elismerésére. A díjazottak személyére az intézményvezetők tesznek javaslatot. A döntés meghozatalában a tankerület kiemelt figyelmet fordít a közösségért végzett munkára, a különleges bánásmódot igénylő tanulók megsegítésére, a tehetséggondozásra, az iskolai programok szervezésére, a külső kapcsolatok ápolására, az életutak elismerésére.

II. Tiszaalpári Traktoros Nap
Publikálás dátuma: 2023. július 31.


A Tiszaalpári Gazdakör szervezésébe kerül megrendezésre a II. Tiszaalpári Traktoros Nap 2023. augusztus 5-én, szombaton.

Programok:

07:00 Gyülekező
Regisztráció megerősítése, reggeli

08:00 Felvonulás
10:00 Megnyitó
Dr. Vancsura István polgármester beszéde

10:10 Versenyek
ügyességi – gyorsulási - erőhúzó

18:00 Eredményhirdetés
Ingyenes gyermekprogramok:
traktorozás, lovaskocsikázás, ugrálóvár, arcfestés, csillámtetoválás, ügyességi feladatok

Szeretettel várják az érdeklődőket!

Július 31-e Petőfi „megdicsőülésének napja”! Képgaléria
Publikálás dátuma: 2023. július 31.

Városunk küldöttsége Balla László alpolgármester úr vezetésével utazott Erdélybe, a fehéregyházi megemlékezésre, melyre a turulmadaras emlékműnek helyt adó múzeumkertben az 1849-es fehéregyházi csata és Petőfi Sándor halálának 174. évfordulója alkalmából került sor.

Magyarok Országos Gyűlése Ópusztaszeren
Publikálás dátuma: 2023. július 31.

A Nemzetvédelmi Szabadegyetem Alapítvány szeretettel várja a magyarsággal közösséget vállalókat, családokat és közösségeket, egyesületeket és szövetségeket, országhatáron innen és túlról a nagyszülőktől a dédunokáig a Magyarok Országos Gyűlésére augusztus 11-én, 12-én és 13-án, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban.
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark sokadik alkalommal szolgál helyszínéül a programnak, mely az idén is várja a látogatókat. Kedvezményes belépőjegyek vételére ezúttal is van lehetőség. Sokszínű és változatos a programkínálat, amely az eddigi években kilátogatottaknak sok örömet okozott.

Kézműves foglalkozásokkal, népi játszótérrel kedveskednek a gyerekeknek az idei évben is. Katonai bemutatók, motoros találkozók, szakmai és ismeretterjesztők is a programok részét képezik majd. Kellemes kikapcsolódásban és jó szórakozásban lehet része bárkinek, aki csak betér a gyűlésre – írja ajánlójában a Fesztiválportál.
 

Megúszták a Balatont
Publikálás dátuma: 2023. július 31.

Július 23-án, egy nappal a tervezett időpont után rendezték meg a 41. Lidl Balaton-átúszást. A hagyományos 5,2 km-es táv mellett még a féltávot is lehetett teljesíteni, illetve immáron harmadik alkalommal SUP-on is nekivághattak a Révfülöp–Balatonboglár közötti víztükörnek – mondta el lapunknak Urbán Tamás csapattag.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2023. július 30.

Évközi 17. vasárnap – 2023. július 30.
1. Augusztus 3-án, csütörtökön délután 5 órakor szentségkitétellel csendes szentségimádás kezdődik papi és szerzetesi hivatásokért.

2. Augusztus 6-án, jövő vasárnap délután 5 órakor kezdődik az első vasárnapi szentségimádás.

Törpesasok vadásznak Bugacon
Publikálás dátuma: 2023. július 30.

A törpesas mindig is ritka fészkelőnek számított Magyarországon.

Törpesas ritkán látható hazánkban, rendszerint egy-egy átrepülő példányról érkeznek a megfigyelések. A bugaci puszta egyik ürgék által sűrűn lakott gyepén azonban három példány is vadászgat - olvasható a Kiskunsági Nemzeti Park hírei között.

A rejtett életmódú törpesas (Hieraaetus pennatus) kisméretű sas, hasonló méretű, mint egy egerészölyv. Hazánkban 1988 óta nem sikerült a költését bizonyítani, azóta csak kóborló egyedeit regisztrálják leginkább május-július között. Emiatt megfigyelése igazi csemegének számít a madarászok között.

Két színváltozata van, világos és sötét. A világos változatot könnyebb felismerni. Ennél az alsótest szinte fehér, az alsó szárnyfedők szintén fehérek és a fekete evezőkkel erősen kontrasztosak. A sötét színváltozatot már könnyű összekeverni más ragadozómadárral. 6 ujjú, „ujjasabb”, ezáltal egyenletesebben széles szárnya, és sasszerűbb röpte egyéb bélyegek mellett segít az azonosításában.

Mindenkit megcsapott a mozdony füstje…
Publikálás dátuma: 2023. július 29.

Látványos nosztalgiavonat vendégeskedett Kiskunfélegyházán, július 29-én. A délutáni programon nem sokkal negyed 3 után füttyszóval gurult be a legendás 424-es gőzmozdony és a korhű szerelvény. A Petőfi-emlékévhez kapcsolódó eseményt hatalmas tömeg várta. Kicsik és nagyok tágra nyílt szemmel nézték a hatalmas gépet és a muzeális utazókocsikat.
Borítókép és további fotók: Fantoly Márton

A bő egyórás itt tartózkodása alatt lehetőség volt alaposan körüljárni a mozdonyt és vontatmányát, amely megidézi a látogató számára a boldog békeidők vasúti hangulatát. A nem mindennapi utazáson korhű ruhába öltözött kalauz ellenőrizte a jegyeket. Vele és a személyzet többi tagjával is lehetett fényképezkedni. A nosztalgiavonat fél 4 után öt perccel gördült ki Félegyházáról, néhány hosszú füttyel köszönve meg a látogatók szeretetét…

A programot szervező MÁV Rail Tours ismertetője szerint az 1915-ben eredetileg kalauzkocsinak épült büfékocsi a vonat központi találkozási pontja. A sárgaréz borítású pult, a nyersfa padok és asztalok hamisítatlan söntéshangulatot teremtenek, és tökéletes helyszínt kínálnak új barátok  megismerésére.

A harmadosztályú fapados kiránduló kocsik, hamisítatlan század eleji hangulatot kölcsönöznek. Tágas belső terek jellemzik, 2-3-4 személyes fapadokkal, egyes kocsikban külön fülkés részekkel. A termes részekben nagyobb társaságok is kényelmesen együtt tudnak utazni.
 

2023. évi Ősök Napja
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

Az alábbiakban közöljük a 2023. évben, augusztus 4-6-án, Bugacon megrendezésre kerülő Ősök Napja ünnepünk részletes programját.

Minden kedves kilátogató vendégünknek lelket feltöltő ünneplést és jó szórakozást kívánunk a három napra!

24 éve a Móraváros orvosi asszisztense Samu-Pap Andrea
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

A képviselő-testület Kiskunfélegyháza Város Egészségügyéért kitüntető díjat adományozott a közelmúltban Samu-Pap Andrea Veronika körzeti orvosi asszisztensnek kiemelkedő szakmai tudásáért, empatikus, pozitív hozzáállásáért, embersége elismeréseként.
A díjról, a hivatása szeretetéről beszélgettünk Andreával. Elmondta, hogy gyermekkora óta az egészségügyben szeretett volna dolgozni, nagymamája betegsége ébresztette rá arra, hogy ilyen munkát szeretne végezni. Vágyát be is teljesítette, hiszen 18 éves kora óta ez a hivatása. 1988-ban kisegítő nővérként kezdett dolgozni a városi kórházban, majd elvégezte az egészségügyi iskolát és E kategóriás nővérként végzett. 1991-ben innen, a belgyógyászatról ment szülési szabadságra. A gyes alatt számítógépes képesítést szerzett, amit hamar hasznosított is, mert számítógépes adatfeldolgozóként töltött el néhány évet a laborban. A sors végül a móravárosi orvosi rendelő felé terelte: 24 éve dr. Kincses Sándor körzeti orvos asszisztenseként tevékenykedik. Megtudtuk, hogy a körzet szinte olyan, mint egy nagy család: az elmúlt évtizedek alatt mindenki megismerte alaposan a másikat: az orvos, az asszisztens és a betegek is. Több generációt láttak már el az elmúlt időszakban, bensőséges hangulat uralkodik a rendelések alatt.

A Sarlós Boldogasszony Főplébánia hírei
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

Évközi 16. vasárnap: Nagyszülők és idősek világnapja.
1. A hét ünnepei: hétfőn Árpád-házi Szent Kinga szűz emléknapja, kedden Szent Jakab apostol ünnepe,
szerdán Szent Joachim és Szent Anna, Szűz Mária szüleinek emléknapja, szombaton pedig Szent Márta, Szent Mária és Szent Lázár emléknapja lesz.

2. Az édesanyák Szent Mónika Imaközössége regionális találkozót tart július 26-án, szerdán Petőfiszállás– Pálosszentkúton. Részletek a templomi hirdetőtáblán olvashatóak.

3. Jövő vasárnap, július 30-án délelőtt 10 órakor templombúcsú lesz Bugac–Alsómonostoron, Szent Anna ünnepe.

4. A Szent József Kör következő találkozója július 31-én, hétfőn lesz este fél 7-kor a közösségi házban.

A Szent István Templom hírei
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

Július 25-én, kedden Szent Kristóf, az utazók védőszentjének ünnepe lesz.
1. Az édesanyák Szent Mónika Közösségének regionális találkozója lesz július 26-án, szerdán, Petőfiszálláson. Részletes tudnivalók a templomi hirdetőtáblán olvashatóak.

2. Jövő vasárnap, július 30-án délelőtt 10 órakor lesz az alsómonostori Szent Anna Templom búcsúja.

Augusztus 8-ától lehet jelentkezni a Libafesztivál főzőversenyére
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

A XXIV. Kiskunfélegyházi Libafesztivál keretében idén is megrendezik a "Ki-Mit-Tud sütni főzni a libából" nevet viselő főzőversenyt, ahová most is várják a főzni szerető családok, baráti társaságok és munkahelyi közösségek jelentkezését. A méltán népszerű program nagyszerű alkalmat kínál arra, hogy a résztvevő csapatok bemutathassák kreativitásukat, titkos családi receptjeiket és legízletesebb fogásaikat.

Gőzfelhős kirándulás Kecskemét és Félegyháza között
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

Nosztalgiavonatot indít Budapestről Kecskemétre a MÁV RAIL TOURS. A gőzös – a tervek szerint –​​​​​​​ július 29-én, szombaton délben érkezik meg a hírös városba a Nyugati pályaudvarról.
Az eseménnyel lehetőséget kínálnak mindenkinek, akik szeretnék átélni egy hamisítatlan békebeli gőzmozdonyos nosztalgia utazás élményét, a fővárosba való utazás nélkül. A szerelvény a kecskeméti érkezés, illetve a Kecskemétről visszaindulás között a 424-es "Bivaly" gőzmozdony vontatásával a kirándulók és az érdeklődő helyiek számára tesz egy oda-vissza utazást a Kecskemét – Kiskunfélegyháza – Kecskemét útvonalon.

Kiváló program minden korosztály számára.

Ismét kakasfőző verseny lesz Selymesben
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

Augusztus 12-én, szombaton rendezik meg a már hagyományos kakasfőző versenyt a Selymesért Egyesület Közösségi Házában, a VII. dűlőben, a vasútállomásnál. A program 13 órakor tűzgyújtással kezdődik. Nevezési díj nincs, az eredményhirdetés 18 órakor lesz.
Borítókép: archív

Ván Jenő, a zsűri elnöke elmondta: A városrész lakói számára ez egy igazi csapatépítő akció, hiszen miközben főnek a finomságok, megbeszélik közös dolgaikat, játszanak és barátkoznak. Persze fontos a verseny is, mert a legjobbak büszkeséggel veszik át az ajándékokat és díszhelyen őrzik otthonukban a kupát. Minden versenyzőt és vendéget szeretettel várnak a szervezők. 

Kerékpáros felvonulással indult a Tekergő második napja
Publikálás dátuma: 2023. július 28.
Kerékpáros felvonulásnak lehettek tanúi a Kossuth utcán, szombaton délután. A Tekergő Feszt Különleges Kerékpárok Találkozója vendégei trükkös bringákkal, chopperekkel, cruiserekkel, lowriderekkel, elektromos kerékpárokkal, utcai kerékpárokkal, versenykerékpárokkal vettek részt a felvonuláson, amelynek célja volt, hogy felhívja a fesztiválra a figyelmet és népszerűsítse a kerékpárt, mint sport- és közlekedési eszközt.
Siófokon edzőtáboroztak a félegyházi birkózók
Publikálás dátuma: 2023. július 28.

Siófokon edzőtáboroztak a félegyházi birkózók a Honvédelmi Sportszövetség támogatásának köszönhetően.
Évek óta szervez nyári tábort az egyesület vezetése. Ezúttal 10 napot töltöttek el az Aranyparton, kiegészülve korondi, karcagi, büki és szegedi sporttársakkal. A fő program természetesen a birkózás volt, de jutott idő a kikapcsolódásra is. A sport és a vízparti szórakozás mellett a Kaposvári Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője, Tamási Ádám főhadnagy tartott egy érdekes előadást a fiataloknak a honvédelemről, a honvédség működéséről. Egy másik napon Kaposvárra utazott a csapat, ugyanis ott rendezték az U15-ös Európa-bajnokságot, ahol Bárány-Almási Tamás a 11-ik helyet tudta megszerezni. A nyár folyamán a legeredményesebbek több táborba kaptak meghívást az utánpótlás válogatott keretek tagjaiként: Biblia Róbert Németországban és Tatán, Bárány-Almási Tamás , Hideg Balázs, Hideg Zita, Tapodi Norbert és Páli Gergő Kaposváron, Páli Éva, Tapodi Rebeka és Tapodi Zsófia Magyarkanizsán, Czakó Zoltán pedig a távoli Kirgizisztánban képezhette magát a későbbi sikerek érdekében.