Nyitvatartás

  • hétfő: zárva
  • kedd: 8:00 - 18:00
  • szerda: 12:00 - 18:00
  • csütörtök: 12:00 - 18:00
  • péntek: 8:00 - 18:00
  • szombat: 8:00 - 12:00
76 / 461 - 429
psvk@psvk.hu
 

Olvasói állapot

Belépés

Sajtófigyelő 2014.08.15-22.

 
Amire büszkék vagyunk…
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

Sorozatunkban ezúttal Móra Ferenc írói munkássága előtt hajtunk főt, életútja, különös tekintettel annak félegyházi állomásainak felidézésével, valamint a Móra Emlékház bemutatásával. Mindkettő felvételt nyert a megyei értéktárba is.
Móra Ferenc író, költő, újságíró, muzeológus 1879. július 19-én született Kiskunfélegyházán, édesapja Móra Márton szűcsmester, édesanyja Juhász Anna kenyérsütögető asszony. Az elemi iskola elvégzése után a félegyházi gimnáziumba került. Ekkor írta első, félegyházi ihletettségű verseit tanítványához, első szerelméhez, majd későbbi menyasszonyához.

Az internetes bűnözés veszélyeire figyelmeztet a rendőrség
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy az utóbbi időben megnövekedett az interneten elkövetett csalások száma. A csalók nem létező vagy hamisított, lopott tárgyakat, műszaki eszközöket, szoftvereket, gyógyászati szereket, segédeszközöket kínálnak eladásra, sokkal kedvezőbb áron, mintha üzletben vennék meg a vásárlók. Az egyik gyakori elkövetési mód, hogy a megvásárolni kívánt termék értékének átutalását követően körülbelül azonos súlyú értéktelen tárgyat, például téglát küldenek a megrendelőnek. A rendőrkapitányság azt tanácsolja, hogy a vásárlók tájékozódjanak az eladóról, csak előleget utaljanak át, nagyobb értékben csak megbízható magyar cégektől vásároljanak, illetve kérjék az eladót, hogy a terméket személyesen vehessék át a kipróbálást követően.

Döntenek a választási bizottság tagjairól
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

Pálmonostora Község Önkormányzatának képviselő-testülete augusztus 27-én tartja soron következő ülését. A napirendi pontok között szerepel egyebek mellett az önkormányzat által fenntartott gyermekjóléti szolgáltatás működéséről készült beszámoló megvitatása. Zárt ülésen választják meg a Helyi Választási Bizottság tagjait, valamint megtárgyalják az első lakáshoz jutók támogatás iránti kérelmeit is. Új, vagy használt lakás megszerzéséhez, továbbá bővítéshez, korszerűsítéshez és felújításhoz is igényelhető vissza nem térítendő támogatás a negyven év alatti házaspárok részére. Ennek maximális összege kétszázezer forint. A kedvezményezettek az ingatlan tulajdonjogát öt évig nem idegeníthetik el, ellenkező esetben a támogatást egy összegben vissza kell fizetni.

Harmadfokú riasztás a parlagfű miatt
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

A Hajdúság és a Hortobágy kivételével az Alföld teljes területére harmadfokú riasztást adott ki az Országos Környezetegészségügyi Intézet az elmúlt heti mérések alapján - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.

Ismét ÖKO-Ház várja az érdeklődőket Fülöpjakabon a Faluházban
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

TÁMOP-pályázatnak köszönhetően pénteken 17 órától ismét ÖKO-Ház várja az érdeklődőket Fülöpjakabon a Faluházban. A szervezők célja, hogy különböző alternatívák útján, étkezési tanácsadással közelebb vigyék az egészséges életmódhoz mindazokat, akik ellátogatnak délután az Öko-házba. A pénteki előadáson a ház táji gazdaságokkal és az öngyógyító kiskertekkel ismerkedhetnek meg a programon résztvevők. A további részletekről Kovács Márta szervezőt kérdeztük.

Lovasnappal zárul a Tiszaalpári Napok
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

Változatos programokkal színesített rendezvénysorozattal várta az érdeklődőket Tiszaalpár önkormányzata az elmúlt héten. A már hagyományosnak számító Tiszaalpári Napokat Vancsura István polgármester nyitotta meg augusztus 16-án. Számos színpadi produkció, kiállítások és sportversenyek szerepeltek a kínálatban. A község szeptemberben tizenkettedik alkalommal szervezi meg a Bársony Mihály Tekerőlantos Találkozót.

Már háromszáznál többen tettek állampolgársági esküt Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

Már háromszáznál többen tettek állampolgársági esküt Kiskunfélegyházán. Augusztus 21-én újabb kilencen kapták meg a magyar állampolgárságot igazoló okmányokat a városházán, melyeket ezúttal is Kapus Krisztián polgármester adott át.

Múzeumlátogatást szervez Szolnokra szombaton a Kiskun Múzeum Baráti Köre
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

Múzeumlátogatást szervez Szolnokra augusztus 23-án a Kiskun Múzeum Baráti Köre. A résztevők Szolnok nevezetességeit, a Damjanich János Múzeum kiállításait tekinthetik meg, valamint megemlékezhetnek Móra Ferenc édesanyjának a sírjánál. Az indulás pontos időpontja, szombat, 7:39 perc, gyülekező a kiskunfélegyházi vasútállomáson 7:25 perckor. A részletekről Mészáros Márta múzeumigazgatót hallják.
 

Régi mesterségek, hagyományőrző mesterek
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

Népi mesterségek, kézimunkák, és művészetek kiállítására és vásárára invitálta az érdeklődőket augusztus 20-án a Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesülete a kiskunfélegyházi Ipartestület székházába. A rendezvényen Kapus Krisztián polgármester mondott köszöntőt, a programot Németh László az IPOSZ elnöke és Makai Lászlóné, az Ipartestület helyi elnöke nyitotta meg. A kiállításon a régióból és Szerbiából több mint harminc kékfestő, fazekas, bábkészítő, cipész, ékszerész, bőrdíszműves, szőrmekészítő, babagyűjtő, cukrász, virágkötő, gobelin készítő stb. 250 terméke látható. Eltűnőben vannak a hagyományos régi mesterségek, amelyekkel kisiparoscsaládok tagjai keresték akár több száz éven keresztül a kenyeret. A mai gyerekek már csak könyvekből, régi felvételekről vagy nagyszüleik elbeszélgetéseiből alkotnak fogalmat az eltűnt mesterségek tudásáról. Ezzel a kiállítással remek alkalom visszaidézni a múltat és az emlékeinkben elmerengeni.

Szerdán emlékeztünk államalapító királyunkra
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 22.

Augusztus 20-a az államalapítás és az új kenyér ünnepe. Kiskunfélegyházán augusztus 20-án a Szent István templom előtti téren emlékeztek meg államalapító királyunkról. Az ünnepségen Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere beszédében az államalapító királyunkat méltatva kifejtette,"Szent István vállalta a harcot, a haladásért a megmaradásért, hogy a nomád életmód romjain felépülhessen az új magyar állam. Kapus Krisztiánt hallják.

Falunapot tartanak Pálmonostorán
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 21.

Falunapot rendeznek augusztus 30-án Pálmonostorán. A rendezvény 9-kor misével illetve a község új köszöntő-tábláinak megáldásával kezdődik. A Művelődési Házban kiállítással várják az érdeklődőket. A rendezvény a kisebbek és a nagyobbak számára is biztosít programokat. A gyerekeknek arcfestésre, lovaglásra van lehetőségük, míg a felnőttek rendőrségi bemutatókat nézhetnek meg, valamint fegyvereket próbálhatnak ki. A nap folyamán Lada-cross autós bemutatóra is várják az ide látogatókat, majd 17 órától Pálmonostora és Bugac labdarúgó csapata játszik bajnoki mérkőzést. A színpadon többek között fellép Szandi, a Pusztaszeri népdalkör valamint Zsirmik István zenekara, a Yenisei. A rendezvény tűzijátékkal majd bállal zárul.

Fekete Anna nyugalmazott pedagógus kapta idén a Tiszaalpár nagyközönség szolgálatért díjat
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 21.

Fekete Anna kapta idén a TISZAALPÁR NAGYKÖZSÉG SZOLGÁLATÁÉRT díjat. Az augusztus 20. ai ünnepi testületi ülésen Tiszaalpár Nagyközség Önkormányzat képviselő- testülete, Fekete Annának, nyugalmazott pedagógusnak adományozta a község szolgálatáért díjat, melyet minden évben kiosztanak az arra érdemes személynek. Az átadás részleteiről valamint arról, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie a cím birtokosának Dr. Vancsura Istvánt, Tiszaalpár polgármesterét hallják.

Kiállítás nyílt a Hattyúházban és a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 21.

Színvonalas kiállítások várták a félegyháziakat alkotmányunk ünnepe alkalmából. A művelődési központban Méhes Lóránt Munkácsy Mihály-díjas festőművész munkáit, a Hattyúházban pedig T. Selman Ilona akvarelljeit tekinthette meg a művészetek iránt érdeklődő közönség. Méhes Lóránt 1951- ben született Szabadszálláson festő, és szobrász. A 80-as évek elején Vető Jánossal együtt munkálkodva a hazai Pop-jelenségek jelentős darabjait hozták létre, egyfajta nagyvárosi folkrólt beépítve, gyakran spray technikával készített képeiken. A 80-as évek második felében a „keleti és európai tárgyalkotás ötvözetével állította össze a hindu templomok káprázatos kegytárgyait idéző Oltárát, a pop art Kelet- kultuszának tárgy együttesét, személyes, érzelmeket nem titkoló alternatív kultúráját.

Magyar állampolgárok lettek
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 21.

Háromszáznál többen tettek már városunkban állampolgársági esküt. Ma (augusztus 21-én) kilencen kapták meg a magyar állampolgárságot igazoló okmányokat a városházán, melyeket Kapus Krisztián polgármester adott át számukra.

Múzeumtúra keretében ismerhetik meg Szolnokot a félegyháziak
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 21.

Múzeumlátogatást szervez Szolnokra augusztus 23-án a Kiskun Múzeum Baráti Köre. A résztevők Szolnok nevezetességeit, a Damjanich János Múzeum kiállításait tekinthetik meg, valamint megemlékezhetnek Móra Ferenc édesanyjának a sírjánál.

Dübörögtek a dobok, suhantak a nyilak a Petőfi téren
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Tradicionális íjászbemutatóval várták ma (augusztus 20-án) a félegyháziakat a Koppányok. A korhű ruhákba öltözött „vitézek” nyilai bármilyen pozícióból (térdelve, állva, hátra felé stb.) sorra célba találtak. A bemutatót történelmi élőkép színesítette. Az érdeklődők a Turul Koppány Íjászai Hagyományőrző Egyesület tagjainak köszönhetően megismerkedhettek az ősi magyar fegyver használatának alapjaival, a téren felállított jurtákban pedig kiállítás nyílt.

Egymásra épülő programok; beszélgetés Dr. Ónodi Izabellával és a 20 éves Rockin’ RockCats zenekarral
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Alig hogy véget ért az Oldalkocsis Motoros Találkozó, máris útra kelt Székelyföldre a Sorsocskák Alapítvány segítségével a Padkaporos Táncegyüttes. A motoros találkozón összegyűlt adomány egy részéből a Padkaporos Táncegyüttes kiutazását támogatta az alapítvány. Az utazás célja, a székely tánccsoportok megismerése, kapcsolatok kialakítása.

Felavatták a megújult Dózsa szobrot
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Ünnepélyes keretek között avatták fel ma (augusztus 20-án) a Dr. Holló Lajos út – Oskola utca sarkán álló Dózsa szobrot. A megjelenteket Kapus Krisztián polgármester köszöntötte, aki a parasztvezér életéről, történelmi megítéléséről, valamint a szobor felújításának részleteiről beszélt.
Dózsa megítélésével kapcsolatban kijelenthető: korántsem nevezhető egyértelműen negatív történelmi alaknak, démonizálása pedig egyértelműen a túlzások kategóriájába tartozik. Dózsa György egy bátor végvári harcos volt, egy székely származású, következetes katonaember, aki készen állt hazája védelmére. Nem volt kegyetlenebb korának más vezetőinél, inkább maga a korszak volt kegyetlen.

Kenyérszentelés, szentmise, aratófelvonulás (+videó)
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

A hagyományoknak megfelelően ünnepelni gyűltek össze ma (augusztus 20-án) délelőtt a félegyháziak a Szent István templom előtt. Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselőjének beszéde után ünnepi szentmisét tartottak. Az egyházi szertartást Gyulay Endre, a Szeged-csanádi egyházmegye ny. püspöke celebrálta. Lezsák Sándor ünnepi beszédében Szent István király munkásságának jelentőségéről, majd államalapító szent királyunkhoz kötődő két régészeti szenzációról beszélt.

Megoldódhat a Csáky utca vízelvezetése
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Ezen a héten megkezdődik a csapadékvíz-elvezető árkok mélyítése Félegyházán, a Csáky utcában – tájékoztatta szerkesztőségünket Kapus Krisztián, Kiskunfélegyháza polgármestere. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hirtelen lezúduló csapadék július 11-én elöntötte az utcában található telkeket, közel fél méteres magasságban állt a víz. A vagyontárgyak is veszélybe kerültek, volt olyan lakó, aki arról panaszkodott, hogy ezek után nem meri elfogyasztani a kertjében megtermelt zöldségeket. A helyszínre kiérkező tűzoltók biztonságos területre szivattyúzták a vizet. A polgármesteri hivatal illetékesei nemrég felmérték azokat a pontokat a városban, ahol esőzések idején nem vezeti el a rendszer a vizet. A Simonyi Óbester utcát követően a Csáky utcába vonulnak ki a szakemberek, a munkálatok várhatóan még ezen a héten be is fejeződnek.

Petőfiszálláson augusztus 20-án nemcsak az államalapítást ünneplik, de a község éves szállási napjára is ekkor kerül sor
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Ez alkalomból számos délutáni programmal várja az érdeklődőket a község önkormányzata délután 15 órától a Faluházban, ahol az egész napos kulturális és sportrendezvényeken kívül énekes és táncos műsorokkal szórakoztatják a kilátogatókat. A további részleteket Szász Jánostól hallják.

Rock and roll, cigányzene és tűzijáték
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Zsúfolásig megtelt ma (augusztus 20-án) délután a Béke tér, amikor a Dolly Roll, majd Bangó Margit a színpadra lépett. Az országos hírű előadók koncertje után 19 órától „Latin varázs” címmel várják a szervezők utcabálra a táncos lábúakat. Ha az égiek nem szólnak közbe, 22 órától tűzijátékban gyönyörködhetnek a félegyházaiak a városközpontban.
Koncertek a TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0076 azonosító számú „Komplex telep-program Kiskunfélegyháza város Alpári út. 1 – Délibáb utca szegregátumban” elnevezésű pályázat támogatásával valósultak meg.

Tiszavirág napokra várják az érdeklődőket Tiszaalpáron
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Fotó kiállítás és Fürge ujjak kézműves kiállítás tekinthető meg Tiszaalpáron a Művelődési ház kamaratermében augusztus 29-ig. A Tiszavirág Napok keretében megnyílt kiállításon a helyi horgász egyesület, valamint a Tisza élővilágának bemutatása mellett kézimunka és kézműves kiállítás bemutatót láthatnak az érdeklődők. A kiállítást, Dr. Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere nyitotta meg.

Uniós forrásból fejlesztik a félegyházi hulladékudvart
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 20.

Uniós támogatással mintegy öt milliárd forintból fejlesztik a hulladékgyűjtési és -hasznosítási rendszert a Homokhátságon. A környezetvédelmi beruházás Csongrád, Bács-Kiskun és Baranya megye nyolcvankét településén háromszázezer embert érint - közölte Gyovai Gáspár, a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke Felgyőn, a regionális hulladékkezelési központ bővítésének alapkőletételekor tartott sajtótájékoztatón. A tervek szerint 2015 tavaszára befejeződő fejlesztés során Baja, Csongrád, Kalocsa, Kiskunfélegyháza és Kiskunhalas már meglévő hulladékudvarain újrahasznosító központokat alakítanak ki.

Augusztus 25-től gyűjti az ajánlásokat a FIDESZ-KDNP
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

Az elmúlt héten mutatta be az októberi önkormányzati választásokon induló polgármester és képviselő-jelöltjeit a FIDESZ-KDNP. A hivatalos kampányidőszak augusztus 23-tól indul. A FIDESZ-KDNP képviselő-jelöltjei és segítőik augusztus 25-től kezdik meg az aláírásgyűjtést a jelöltállításhoz. Ugyancsak ebben az időszakban tartják a Bács-Kiskun megyei önkormányzati választásokat – ennek részleteiről Dongó József és Jankovszki Zoltán, a FIDESZ helyi szervezetének alelnökei tájékoztatták ma (augusztus 19-én) a sajtó munkatársait.

Design-díj a barguzini expedícióról szóló könyvnek
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

Borzák Márton kiemelkedő munkájával Red Dotot nyert az egyik legnagyobb és legelismertebb design-versenyen a 2014-es Red Dot Awardon, Communication Design kategóriában. A beérkezett 7096 nevezést nemzetközi zsűri több napon keresztül bírálta el. Csak a legjobb munkák kapták meg a design minőségét elismerő díjat. Ebben az évben a zsűri 584 kimagasló kreatív teljesítménynek adományozott díjat.

Húszmilliót költenek az önkormányzati tulajdonú ingatlanok szennyvízbekötésére
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

Hét önkormányzati tulajdonú ingatlant kötnek rá az újonnan megépült szennyvíz-csatorna hálózatra. A bekötésekre mintegy húszmillió forintot költ a város. A beruházás a Hajléktalan szállót, az Alpári út 1. B épületét, a Bankfalui, a Kossuthvárosi óvodát, a Honvéd Sporttelepet, a drog rehabilitációs központot és a Kiskun Múzeumot érinti. A sportpályán az ivóvíz-hálózat is megújul a projekt keretében. A szakemberek elsőként a Hajléktalan szállón végzik el a szennyvízbekötést – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester.

Kenyérszentelés a szociális otthonokban
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

Államalapításunkra emlékeztek ma (augusztus 19-én) a Csanyi úti, a Nádasdy utcai szociális otthonokban és a Tóth Kálmán utcai idősek klubjában. A házi ünnepségeken az otthonok lakói Szent István királyunkra emlékeztek, idézték fel az új kenyérhez fűződő hagyományt. A rendezvények a kenyér megáldásával zárultak.

Koleszterinszint karbantartása félegyházi aludttejjel
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

A Félegyházi Tejüzem nem aludt el, az egészséges táplálkozás jegyében újabb termékét kínálja a lakosságnak. Aludttejet én is szoktam „gyártani”. Ugyanúgy készül a félegyházi aludttej is?

– Szobahőmérsékleten, tejsavbaktériumok hatására megalvad a tej, hűtve fogyasztandó – válaszolt Bajákiné Tarjányi Tímea termelési igazgató. – Ezután nem kell rá 2 napot várnod, és biztos lehetsz a minőségben.

Megszentelték az új kenyeret Haleszben és Selymesben
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

Idén sem maradt el a kenyérszentelő Haleszben és Selymesben. Szent István királyunk ünnepét megelőző napon (augusztus 19-én) elsőként a haleszi haranglábnál, majd a selymesi Mária szobornál áldották meg az újkenyeret. Ünnepi beszédet mondott Kapus Krisztián polgármester. Közreműködtek a Haleszi Gazdakör táncosai, Nagy Lajos (vers), a Selymesért Egyesület tagjai, a Félegyházi Citerazenekar és Népdalkör, valamint Sallai Nóra és Balla Katalin. Az új kenyeret Hajagos Gyula, a Szent István templom plébánosa áldotta és szentelte meg.

Tájékoztató a nemzetiségi önkormányzati képviselők választásáról
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

A Nemzeti Választási Bizottság 1128/2014. (VIII.5.) határozatával 2014. október 12. napjára tűzte ki a nemzetiségi önkormányzati képviselők választását. Kiskunfélegyházán a nemzetiségi önkormányzati választások lebonyolítására a Petőfi S. Városi Könyvtárban (6100 Kiskunfélegyháza, Szent János tér 9.) kijelölt szavazóhelyiség szolgál.

Tájékoztató a választópolgárok részére a 2014. évi helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 19.

A 2014. október 12-én tartandó helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán a választópolgár a szavazás jogát lakóhelyén vagy bejelentett tartózkodási helyén gyakorolhatja. Nem rendelkezik választójoggal az, akit bűncselekmény elkövetése vagy belátási képességének korlátozottsága miatt a bíróság a választójogból kizárt. Nem választható az Európai Unió más tagállamának magyarországi lakóhellyel rendelkező állampolgára, ha az állampolgársága szerinti állam jogszabálya, bírósági vagy hatósági döntése alapján hazájában kizárták e jog gyakorlásából.

A KDNP is támogatja Kapus Krisztián polgármester-jelöltet és a Fidesz képviselő-jelöltjeit Félegyházán
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 18.

Kapus Krisztián polgármester-jelöltet támogatja a Keresztény Demokrata Néppárt az őszi önkormányzati választásokon, valamint közösek a képviselő-jelöltjei is a FIDESZ-nek és a KDNP-nek Kiskunfélegyházán – jelentette be ma (augusztus 18-án) Mák Kornél, a Bács-Kiskun megyei KDNP alelnöke a kiskunfélegyházi városházán. Bács-Kiskun megyében egy nagyon komoly, jó működő, példaértékű együttműködést tudott és tud megvalósítani a FIDESZ és a KDNP. A szövetség ereje a közösen elvégzett munkában, az elért eredményekben mérhető le. Az elmúlt időszakban Kapus Krisztiánnak köszönhetően, kiváló volt a kapcsolat Kiskunfélegyházával, amit a jövőben is meg kívánunk őrizni –mondta el bevezetőjében a KDNP megyei alelnöke.

Amire büszkék vagyunk…
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 18.

Holló László Kossuth- és Munkácsy-díjas festőművész 1887. március 6-án született Kiskunfélegyházán, forradalmi hagyományokat ápoló, művészi hajlamokat hordozó középosztálybeli értelmiségi családból. Édesapja idősebb Holló László a kiskunfélegyházi Főgimnázium igazgatója. Iskoláit szülővárosában végezte. Rajztehetsége korán kitűnt, ez pályaválasztását is meghatározta. A szülőhelynek, az alföldi paraszti életnek meghatározó szerepe volt mindvégig művészetében.

Az egészséges életmód, a hosszú élet titka
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 18.

Századik születésnapja alkalmából köszöntötte ma (augusztus 18-án) Keserű Ilonát otthonában Kapus Krisztián polgármester. A szép korú hölgy a virág mellé egy oklevelet is kapott, amit Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke látott el kézjegyével. Ilonka néni Bugacon született 1914. augusztus 17-én. Könyvelőként dolgozott nyugdíjazásáig. Ilonka néni, most is aktív, rendszeresen főz, és amíg a látása jó volt, szeretett kézimunkázni. Unokaöccsével és családjával jó kapcsolatot tart.

Bemutatta képviselő-jelöltjeit a Jobbik
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 18.

Kollár László lesz a Jobbik polgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választásokon, Kiskunfélegyházán – jelentette be ma (augusztus 18-án) Suhajda Krisztián a párt megyei elnöke a városházán megtartott sajtótájékoztatón. Helyes utat és jó politikát folytatunk, ezt igazolja a párt támogatottsági arányának növekedése. A Jobbiknak több önkormányzatban –Gyöngyöspata, Monorierdő, Tiszavasvári – sikerült vezetőpozíciót szerezni. Gyöngyöspatán állami segítség nélkül tudtuk az adósság állományát felszámolni – mondta el bevezetőjében Suhajda Krisztián.

Dzsesszika a legszebbek közé került
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 18.

Faragó Dzsesszika még nem nyilatkozik, és a kifutón is kísérőt igényel, de a 1,5 éves félegyházi kislány az országos döntőre készül.
– Egy gyermekmodell ügynökség hirdette meg az interneten a szépségversenyt, amire, barátaim és ismerőseim biztatására beneveztem Dzsesszikát – mesélte Karádi Kinga (29). – A körülbelül 1000 pályázóból választották ki azt a 35-40-et, akik részt vehetnek az országos döntőn.
Mennyiben más ez a szépségverseny, mint többi hasonló?
– Talán a neves gyermekmodell cég miatt, ugyanis a legszebb gyerekek bekerülnek egy modell-adatbázisba, úgynevezett netbankba.

Új járda épül a rendőrség előtt
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 18.

Térburkolatra cserélik a Pázmány Péter utca járdájának betonlapjait a rendőrkapitányság előtt, illetve kijavítják a piac melletti szakasz egy részét. A munkát ma (augusztus 18-án) kezdték el a szakemberek. A járda jelentős gyalogos forgalmat bonyolít le a piac és a postahivatal között. A betonlapok állapota erősen leromlott, széttöredeztek, a fák gyökerei deformálták, kibillentek helyükről, emiatt a közlekedés helyenként balesetveszélyes. A járda rendőrkapitányság előtti szakasza a legkritikusabb, így teljes cserére szorult. A Pázmány u. 8. sz. és a Dr. Holló L. u. 1. sz. előtt a fák gyökérzete által felgyűrt járdát a lapok újra rakásával teszik alkalmassá a gyalogosforgalom számára. A törött, hiányzó lapokat a rendőrség előtt felszedett, ép elemekkel pótolják. A járdafelújítást Balla László alpolgármester kezdeményezte – tájékoztatta a Félegyházi Híreket Kapus Krisztián polgármester.

Változik a hulladékszállítás rendje
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 18.

Értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a VSZKSZ a 2014. augusztus 20-án (szerdán) esedékes kommunális hulladék gyűjtését és szállítását 2014. augusztus 21-én (csütörtökön) végzi. Az esetlegesen elmaradt ürítéseket Szervezetünk az azt követő munkanapon fogja pótolni. Együttműködésüket köszönjük!

Befejeződtek a Bankfaluban a templomdomb régészeti feltárásai, megkezdődött az emlékpark kialakítása
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 17.

Kiskunfélegyházán a Bankfaluban befejeződtek a nyár folyamán a templomdomb régészeti feltárásai. Azonban történelmi emlékeink őrzése mellett egy más, szabadidős tevékenységek sokaságát ígérő funkciót is kap a hely, ami remélhetőleg a fiataloknak is kedvelt célpontjává válhat. Hogy pontosan mi kerül itt kialakításra, erről Dongó József önkormányzati képviselő nyilatkozott a Sirius Rádiónak.

Hírek az Újtemplomból
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 17.

Augusztus 17., évközi 20. vasárnap.

Megkezdtük az elsőáldozó gyerekek felkészítését. Minden vasárnap reggel 8 órától tartjuk a foglalkozásokat a templomban. Kérjük, hogy az elsőáldozásra készülő gyerekek vegyenek részt az előkészítőn!
Most vasárnap az esti szentmisében kezdődik templomunk búcsúi lelkigyakorlata. A beszédeket Gábor Imre atya fogja mondani.
Templomunk búcsúja augusztus 20-án, szerdán, Szent István király ünnepén lesz. Az ünnepi szentmise ½ 11-kor kezdődik, melynek főcelebránsa és szónoka Gyulai Endre a Szeged-Csanádi egyházmegye nyugalmazott püspöke lesz. A búcsúi szentmise előkészületei miatt elmarad a 9 órai szentmise.

Kanalas János a népművészet mestere
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 17.

Tíz alkotónak, köztük a tiszaalpári Kanalas János kosárfonónak adományozott Népművészet Mestere-díjat a magyar kormány nevében Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap Budapesten. A Mesterségek Ünnepe keretében, a Budai Várban megtartott ünnepségen díjat vehetett át Csiszár Aladár, a magyarországi táncházak, táborok rendszeresen meghívott adatközlője, napjainkig a jobbágytelki Marosszéki Népzene- és Néptánctábor hegedűoktatója, Fodor János, az erdélyi Mezőség tánckultúráját és néphagyományait kiválóan ismerő táncos, énekes és tanítómester, valamint Gaál János, a Néprajzi Múzeum egyházi- és bútorgyűjteményének restaurátora, famennyezet-készítő is.

Számos felújítási, karbantartási munkát elvégeznek a közmunkaprogram keretében Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 17.

Kiskunfélegyházán idén a közmunka program kiváló lehetőséget teremt akár olyan munkálatok elvégzésére is, mint az útszéli csatornák karbantartása, és tisztítása, mely főként a csapadékos időjárásnak köszönhetően vált sürgetősen aktuálissá. Mindezen munkálatok mellett a Bercsényi utca útburkolati jeleit is újrafestik. Minderről Kapus Krisztián polgármester is beszámolt rádiónknak.

Tiszaalpáron fáklyás csónakázásra invitálják a csónak tulajdonosokat ma este 9 órára. A felvonulás ezúttal is az alpári Holt-Tisza, szabad strand területéről indul
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 17.

Tiszaalpáron fáklyás csónakázásra invitálják a csónak tulajdonosokat augusztus 17-én este 9 órára. Az immár 3. alkalommal megrendezésre kerülő felvonulás ezúttal is az alpári Holt-Tisza, szabad strand területéről indul. A felvonuláson való részvételt, egészen vasárnapig várják a szervezők, akik a fáklyát is a lámpaolajat is biztosítják az est folyamán. A további részletekről Bolláné Csernák Csilla képviselő asszonyt kérdeztük.

Bugaci programok augusztus 20-a alkalmából
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 16.

Bugac nagyközség önkormányzata idén is megemlékezik az államalapítás évfordulójáról. Augusztus 20-án, szerdán 17.30-kor a Szent István parkban kezdődik az ünnepi megemlékezés. Az esemény alkalmából megszentelik és megáldják az új kenyeret, majd átadják a „Bugac Díszpolgára” és „Bugac Községért” kitüntető címet.

Festménykiállítás a művelődési központban
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 16.

Méhes Lóránt Munkácsy-díjas festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás augusztus 18-án 17 órakor a művelődési központban. A tárlatot Kozák Csaba művészeti író nyitja meg, köszöntőt mond dr. Fazekas Tamás egyetemi tanár. Közreműködik Vető János, a közösen festett képek alkotója (ukulele). A kiállítás szeptember 26-ig tekinthető meg.

Közös jelölteket állít az őszi önkormányzati választáson az MSZP és a DK
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 16.

Szövetséget kötött a kiskunfélegyházi MSZP és a Demokratikus Koalíció, így az őszi önkormányzati választásokon közös jelölteket állítanak a város tíz választókörzetében. A jelölteket augusztus 18-án (hétfőn) mutatják be – jelentette be az augusztus 15-re összehívott sajtótájékoztatón Horváth Tamás, a szocialista párt és Nagy Lajos, a DK helyi elnöke. Céljuk egy élhető, növekvő Kiskunfélegyháza megteremtése, tiszta, átlátható városvezetés létrehozása a legnagyobb nyilvánosság mellett. A koalíció a jelenlegi – általuk diktatórikusnak ítélt – vezetés leváltására készül – mondta el Nagy Lajos, a DK helyi vezetője.

A művészetekkel ismerkedtek a gátéri fiatalok
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Ezen a héten tartották meg Gátéron az Összművészeti Ifjúsági Tábort. A kezdeményezésnek már hagyománya van a településen, amelyet negyedik alkalommal szervezett meg a Kismakkos Néptánc Egyesület. A gyerekeket több csoportba osztották, voltak, akik a tánc szépségeivel ismerkedhettek meg, de nagy volt az érdeklődés a képzőművészeti kurzus iránt is.

A nyugdíjas iparosok látták vendégül városunk polgármesterét
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Soron következő foglalkozását tartotta ma (augusztus 15-én) az Iparos Nyugdíjasok Klubja. A rendezvényre meghívást kapott Kapus Krisztián polgármester is. A vendégeket és a megjelent tagokat Kornokovics Tivadarné klubvezető köszöntötte. Elmondta, klubjuk 2010-ben alakult, összejöveteleik családias hangulatban zajlanak, leginkább a tagok otthonában. Kapus Krisztián polgármester beszámolt a város életének legfontosabb eseményeiről és az elmúlt négy évben elért eredményekről. Elmondta, Kiskunfélegyházának sikerült végre „talpra állnia”, így a jövőben még több forrás jut majd a nyugdíjas klubok, civil szervezetek támogatására. A beszámoló után a város első embere a klubtagok kérdéseire adott választ.

Bővítik a férőhelyeket a város óvodái
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Jelenleg három félegyházi óvoda felújítási pályázatának elbírálását várja az önkormányzat. A Kossutvárosi, a Bercsényi úti és a Nagyszőlő úti óvodában egyaránt fűtéskorszerűsítésre adtak be támogatási kérelmet. A szeptember elsejével kezdődő nevelési évben nyolcszázötven gyermeket fogadnak az intézmények. A folyamatosan növekvő létszám miatt szükségessé vált a férőhelyek bővítése, amire lehetőséget biztosít a köznevelési törvény.

Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületet 138/2014(V. 29) számú határozatában meghatározta az Önkormányzat tulajdonát képező bérbe adható földterületek bérleti díját. A földterületek bérleti díja 3,5-Ft+ÁFA/m2/év, a bérleti szerződés időtartama 2014. X. 01-től – 2019. IX. 31-ig szól.

Folyamatos a munka a 6-os számú választókörzetben
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

A feltárás befejezését követően folytatódik az emlékpark kialakítása a templomhalmon. Hamarosan megkezdődik környezetében lévő önkormányzati terület rendezése, illetve a Szélmalom utcára kilógó túlburjánzott növényzetet is eltávolítjuk és célunk az útpadka rendbetétele is. A Félegyházi-vízfolyás mentén a kilátást akadályozó nád eltávolítását is most végezzük. A Bankfaluba vezető járdák, kerékpárutak gépi kaszálása az elmúlt napokban megtörtént. A kézi kaszálással hamarosan tovább szépítjük a környezetet. A játszóterek, parkok kaszálása is folyamatosan zajlik. A Zöldmező Lakótelepen lévő vegyesbolt, a Csanyi és a Péteri út találkozásánál lévő kereszt környékét a külterületi gondnok tette rendbe.

Ingyenes lesz a városi derbi megtekintése
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Ingyen tekinthetik meg a szurkolók a megye II-es labdarúgó bajnokság nyitó fordulójában megrendezésre kerülő KHTK II - Félegyházi Vasutas labdarúgó mérkőzést augusztus 16-án szombaton 17 órától a Honvéd Sporttelepen. A két félegyházi együttes összecsapása kuriózumnak számít, tekintve, hogy hosszú idő elteltével kerül sor ismét városi derbire. A Félegyházi Vasutas számára nem úgy alakult a tavalyi idény, ahogy eltervezték, de bizakodva néznek a 2014/2015-ös kiírás elé. A Loki vezetősége a 8.-10. helyezés közé várja az együttest. A szakmai munkát a továbbiakban is Dudás György irányítja, aki tavasszal Kovács László játékos-edzőt váltotta.

Kiállítás nyílik az Ipartestületben
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Népi mesterségek, kézimunkák, és művészetek kiállítására és vásárára invitálja az érdeklődőket augusztus 20-án 8.30 órára Vállalkozók Ipartestülete Szolgáltató Egyesülete a kiskunfélegyházi Ipartestület székházába. A rendezvényt Németh László az IPOSZ elnöke és Makai Lászlóné, az Ipartestület elnöke nyitja meg.

A kiállításon a régióból és Szerbiából több mint 30 kiállító – kékfestő, fazekas, bábkészítő, cipész, ékszerész, bőrdíszműves, szőrmekészítő, babagyűjtő, cukrász, virágkötő, gobleinkészítő stb. – 250 terméke látható. Az egyik teremben a Tiffany üvegben, míg az udvaron a veterán autókban és motorokban gyönyörködhetnek az érdeklődők, de bemutatkoznak a biogazdák is. A kiállításon bemutatott termékek mestereik szakértelmét, kreativitását, hagyományőrző és értékteremtő tevékenységét, a kétkezi munka fontosságát bizonyítják.

A kiállítás augusztus 20-24. között várja a látogatókat.

Motorosok randevúznak a városi parkerdőben
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Gyermekmotoroztatással vette kezdetét ma (augusztus 15-én) a hagyományteremtő céllal megrendezett két napos jótékonysági oldalkocsis és motoros találkozó a városi parkerdőben. Az érdeklődők az esti koncertek előtt megcsodálhatták a veterán járműveket is. A gyermekek legnagyobb örömére elsőként az Alma együttes lépett színpadra.

Térfigyelő kamerákat kapnak a szociális otthonok
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Tizenhat térfigyelő kamera kerül a kiskunfélegyházi szociális otthonok épületeire az "Óvjuk nagyszüleinket 2014 elnevezésű, Kamerarendszer kiépítése Idősek Otthonai részére" című pályázat keretében. A közel 800 ezer forintos vissza nem térítendő támogatás felhasználásával a Csanyi úti és a Nádasdy utcai szociális otthon épületén nyolc-nyolc térfigyelő kamerát helyeznek el. Az eszközöket olyan helyekre szerelik fel, melyek fokozottan veszélyeztetettek. Az önkormányzat véleménye szerint így biztonságosabbá válhatnak ezen egészségügyi- és szociális intézmények.

Újra megalakulhat a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Kiskunfélegyházán
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Egy pályázati lehetőség segítségével újra megalakulhat Kiskunfélegyházán a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Hogy miért van egy ilyen fórumra szükség, és milyen szervezeteket tömörít, illetve próbál meg többletinformációkkal ellátni, erről Kapus Krisztián polgármestert, a kezdeményezés egyik ötletgazdáját kérdeztük.

Útlezárások Félegyházán
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

A Kiskunfélegyházi Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a tisztelt lakosságot, gépjárművel közlekedőket, hogy 2014. augusztus 20-án, szerdán Kiskunfélegyházán az alábbi útlezárásokra kerül sor:
Kossuth u.
- 9.30 h-tól a Wesselényi u. – Lónyai u. közötti szakaszt lezárják a Szent István téri ünnepi rendezvények biztosítására egészen az Arató felvonulás elhaladtáig (kb. 13 h-ig).

Vasember lett az asszonyból
Publikálás dátuma: 2014. augusztus 15.

Hajnal Csilla bebizonyította, ha valaki elég kitartó, akkor vasember lehet ötven felett is. Az 52 éves félegyházi asszony elsőként vágott neki a közelmúltban Nagyatádon megrendezett országos hosszútávú triatlon bajnokságnak. A 620 versenyzőt számláló mezőnyben 3,8 kilométert úszott, 180 kilométert kerékpározott, és 42 kilométert futott. Korosztályában a negyedik legjobb helyezést érte el. Csilla mindig is szeretett sportolni, sokáig kosárlabdázott. Ám, gyermekei megszületése után csaknem 15 év szünetet tartott. Ahogy nőttek a gyerekek a sportra is több ideje jutott. Komolyabban azonban mindössze néhány éve kezdett el újra futni. Ebben közrejátszott a szerelem is. Élete új párja, Keszi József ugyanis tizennyolcszoros ironman. Sőt, egyszer végigcsinálta a dupla ironmant. Akkor is Csilla volt a segítője.